A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
2017-ben jelentkezett először gnatológiai panaszom, amit elsősorban az arcom aszimmetriáján vettem észre, majd fokozatosan erőteljes, mára már állandó, jobb oldali arcfájdalom is kialakult. Abban az évben (február környékén) műtötték ki a jobb alsó bölcsességfogamat, ami a második ilyen műtétem volt, 1-2 évvel előtte a bal oldali alsót távolították el sebészeti úton, ami után semmi panaszom nem volt. A jobb oldali műtét helye viszont érzésre és látszatra is máshogy forrott be, hiszen míg a bal oldalon inkább homorú a helye, a jobb oldalon határozottan domború. Nem tudom, hogy ezzel összefüggésben lehet-e, csak azért említem, mert ugyanabban az évben kezdődtek a panaszaim is. Számos helyen jártam már, először a két felső bölcsességfog kihúzását javasolták, ami meg is történt (nem műtét útján), de a helyzet nem javult. Ezután rengeteg gyógytorna-gyakorlatsort kaptam, amelyeket alkalmaztam is, sajnos számottevő eredmény nélkül. Éjszakai harapásemelő sínt hordok, ami szintén csak minimálisan könnyít az éjszakai fogszorításon. Emellett szintén jobb oldali, felső, akut íngyulladást tapasztalok a szájpadlás felőli oldalon, a fogtöveknél, ami tapasztalataim szerint a fájdalom/feszülés mértékével van párhuzamban. Erre az ínygyulladásra sehol sem találtak megmagyarázható okot, az eddigi vélemények alapján nem függ össze az alap problémával, viszont én továbbra is úgy érzem, hogy van kapcsolat a kettő között.
Sajnos ahány helyen jártam, annyi véleményt hallottam. A különféle helyeken a következő megállapításokat kaptam: – Mély a harapásom, fogszabályzóra van szükség – Csak a rágóizommal van probléma, ezt okozhatja a stressz, harapásemelő sínnel és gyógytornával kezelhető – Csak gyógytornával kezelhető rágóizom probléma – Rágóízületi és rágóizom probléma egyaránt fennáll – szintén fogszabályzó + gyógytorna – A rendszeres rágózás miatt alakult ki, azzal kell felhagyni (ez azonnal megtörtént, de semmilyen változást nem tapasztaltam)
Ez már sok éve húzódó, egyre zavaróbb és fájdalmasabb probléma (az arcom esztétikáját érintően is egyre romlik a helyzet, hiszen a problémás, jobb oldal már nagyon láthatóan eltér a baltól, sokkal nagyobb, duzzadtabb, „csapottabb”, ami nagy önbizalomhiányt okoz), és kezdek tanácstalan lenni, nem tudom kihez fordulhatnék, mi lehet a valódi kiváltó ok, lehetséges-e gyógytornán kívül valami „határozottabb”, véglegesebb megoldást találni rá, és egyáltalán kezelhető-e a probléma, illetve visszaállítható-e az állkapcsom/arcom az eredeti állapotába. Ha ezen kérdéseim valamelyikére kaphatnék választ, nagyon hálás lennék.
Hetfon kezelni akartuk egy lyukas fogamat, de tobb injekcio utan sem zsibbadt el( mar korulotte minden zsibbadt) a furas iszonyatosam fajt, igy abba is hagytuk. A doktorno tett be ideigolot, de ez szerdan ki lett veve, talan sima vatta lett beteve es lelett zarva. Aprilis kozepen kell vissza mennem, de tegnap ota kezd luktetni a fog, felek nagyon meg fog fajdulni. Mit tudnek tenni? A kovetkezo alkalommal gyokerkezelnenk, de mi lesz ha megint nem zsibbad le? En mar iszonyatosan felek.. kivul nincs jele a gyulladasnak, de belul gyulladt a fog es most mar kezd fajni is..
Tisztelt Doktor Érdeklődni szeretnék, hogy felső gyökérkezelt kettes fog eltávolítása után mennyire normális, hogy úgy érzem mintha azóta a szomszédos egyes fog fájna? A fog nem volt gyulladt. Esetleg létezik, hogy csak kisugárzó fájdalom? A szájsebész szerint azért fájdogálhat, mert eltávolításra került a támasza. Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Doktor! Kb.két hete elkezdett előtörni a bölcsességfogam és rá egy hétre begyulladt az ínyem. Egy pár fogamnál az ínyemen seb keletkezett. Szombaton ölögettem sós vízzel arra gyanakszom, hogy amiatt. Tegnap elkezdtem meridol szájvizet használni és vettem Vitinne Plusz tablettát. Esetleg tudna valamit ajánlani ami felgyorsítja a gyógyulást?
Kedves Dr. Olyan kérdésem lenne hogy kihuzták a jobbfelső 4 esem mer félbetört a fog. Azota visszont nagyon fáj az elöttelevő fog is a szemfog ami eddig nem fájt. A fejem is és az arcom is fáj ill lüktet is. A Huzzás Hétfőn történt, az érdekelne hogy ez normális?
Tisztelt Doktornő! 3 héttel ezelőtt a 15-ös már régebben legyökérkezelt fogam megfàjdult. Elmentem egy doktornőhöz aki megrontgenezte és látta,hogy a gyökértömés nem tart végig és a gyökérvég be van gyulladva. Írt Augmentint amit felszedtem sde egy hét múlva megint fajt ekkor gyokercsucs rezekciót javasolt. Elmentem egy szájsebészhez aki megrontgenezte és nem látta semmi jelét a gyulladasnak és azt mondta hogy ilyen fájdalom csak ép fogbol jöhet de a mellette lévő is gyökérkezelt a másik oldalon pedig sajnos nincs fogam. Tehát nem érti miért fáj. De ha megnyomtam a nyelvemmel a 15. fogamat éreztem a feszitést. Lehetséges az hogy mégis fájhat egy régi gyökérkezelt fog? 2 napja megtörtént a rezekció is. Meddig fájhat rezekció után a fog és mikor lehet terhelni? Köszönöm szépen a segítséget előre is.
Tisztelt Doktorok! Pár napja elkezdett fájni bal oldalon leghátul az ínyem, minden nap egyre jobban fáj, ma már rágni is nehéz. Ezen a részen van egy félig kinőtt bölcsességfogam, egyébként más fogproblémám még sosem volt. A kérdésem tehát az lenne, hogy vajon mitől fájhat ennyire? Olyan érzés, mintha az ínyem belsejéből sugározna a fájdalom. Köszönöm
Tisztelt Doktor Nő/Úr Február elején a kihúzott fogam helyére felszívódó gézt helyeztek be,amit eddig soha nem tapasztaltam.Azóta is még lüktet feszít. Szeretném kérdezni hogy ez normális reakció ilyenkor,vagy elképzelhető hogy allergiás vagyok rá és ki kell vetetnem ?? Köszönöm válaszát
Az lenne a kérdésem,hogy egy 8 tagú híd van a felső részen.Bal 5-östől jobb 3-asig.A jobb 5-ös alatt van csonk,aztán 3 híd,a jobb 1,bal 1 és 2 alatt csonk,a bal 3 híd.A bal 2-est elengedte a ragasztó és egy picit lejebb is jött a koronahíd azon a részen,kérdésem az lenne,hogy azt vissza lehet-e ragasztani,úgy hogy nem kell levenni,hajolásnál,köhögésnél,evésnél picit érzékeny a csonk.Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözlöm! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz hogy lehetséges-e hogy arcüreggyulladásról ínyfájdalom vagy az csak fogászati problémára utal? Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlöm! Tegnap felhelyezésre került a 10 tagú fogkorona. 5 le csiszolt fogam van. Ez az 5 fog fáj de csak harapás és rágás közben. Ez ilyenkor még normális és majd idővel megszűnik vagy nem kellene fájnia? Hidegre melegre nem érzékeny, csak nyomásra. Köszönöm válaszát!
Az lenne a problémám, hogy októberben nagyon érzékeny volt ráharapásra a felső bal 6-os fogam. Az orvosi kezeléskor kiderult, hogy szuvas a fog, azonban a foggyökeret nem érte el a szuvasodas. A fogat kitisztitották és betömték(nem béleltek alá). 2,5 hét után visszamentem az orvoshoz, mivel ha kekszet, vagy apróbb darabos keményebb ételt fogyasztottam az érzékenység megmaradt (sokkal kisebb érzékenység volt mint korábban). Ezt kvoetoen még 1,5 és 3 hónap múlva is jártam fogorvosnal és elmondtam az érzékenységi panaszom is. A doktor úr azt mondta, hogyha nem javul, február végére, akkor menjek vissza és kapok egy új tömést. A fog nem javult, hétfőn voltam és próbatömést tett be a kezelő orvos, majd azt mondta, hogy 1 hónap múlva menjek vissza, ha panaszos a fog akkor gyökérkezeli, ha nem akkor pedig kapok végleges fogtömest. A próbatömes behelyezese óta 2 nap telt el és a fogam sokkal érzékenyebb ráharapásra, mint eddig volt.
A kerdesem az lenne, hogy ez mégis mennyire normális? Nem gyógytomest kellett volna alklamzani vagy esetleg alabelelni a fognak?
(januárban bölcsességfog műtétem volt, akkor készült CT, nem látták, hogy baj lenne a foggal vagy a töméssel)