A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Tisztelt Doktorúr/Doktornő! Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy alul az ínyem elválik a fogamtól kisebb nyomásra is (pl.:harapás) enyhén fáj is. Többször voltam fogorvosnál fogeltávolítás miatt, kérdeztem, hogy mi lehet ez és hogy milyen kezelési lehetőségek vannak, az volt a válasz, hogy “majd következő alkalommal megnézzük.” Természetesen azóta sem sikerült ebben az ügyben haladnunk. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan tudom ezt kezelni addig itthon, amíg nem kapok időpontot fogászatra?
Sajnos elég rosszak a fogaim, tervben van kezelés, de egyenlőre a munka miatt még nem tudom megoldani. A probléma az, hogy elől fenn kb a szemfog mellett van egy foggyökér, ami most karácsonykor begyulladt. A fájdalom már enyhült, az arcom viszont feldagadt. Sajnos óvatosan tapogatva a nyelvemmel én nem érzem, hogy kialakult volna sipoly az ínemen. Ez így hogy fog ki ürülni? Mert sajnos januárnál hamarabb nem tudok orvoshoz menni vele. Volt már ilyen régen is, de akkor az kiürült a keletkezett dudoron keresztül. Tegnap kezdett el feldagadni.
Üdvözlöm! December 22-én el mentem a fogorvosomhoz a bal felső fogaimmal mivel megfájdult az egész fogsorom. Kiderült hogy szerinte a bal felső ötös fogammal lesz a probléma mivel gyökérkezelt fog és el szürkült és ütögetésre fájdalmas volt a körülötte lévő rész is. A doktornő fel tárta ki szedte a régi gyökér tömést és egy gyógyszeres ideiglenes tömést kaptam. Január 4-én folytatja a kezelést. Közben vissza mentem másnap egy másik fogammal is ami szuvas hogy fáj nagyon. Kaptam dalacin antibiotikumot, szerda óta szedem. A másik fogamon le is ment a gyulladás. Viszont a fel tárt bal felső ötös fogam azóta is folyamatosan sajog. Valószínűleg a szövet mivel a gyökérkezelt fog ugye már nem fáj.. De így négy nappal a fog megnyitása után és antibiotikumos kúra mellett normális ez a fájdalom? Leghamarabb ugye hétfőn tudom fel hívni az orvost…. Maga szerint mi lehet a probléma?
F. Adrienn vagyok. olyan kérdésem lenne hogy gyulladt fogkor mit szabad enni meg inni mert alíg tudok enni azaz rágni és csak be van tömve fogam meg próbálják megmenteni de addig nem csináljak meg győkér kezelést amíg le nem ment gyulladás és gyulladáscsökkentőt is használok addig mit szabad enni vagy inni.
Tisztelt Doktorok, 2 hete voltam fogorvosnál, be lett tömve két bal hátsó alsó fogam, 1 hétig nem volt probléma, 1 hét után viszont feszítő állkapocs íny fog fájdalom jelentkezett, melegre ritkán harapásra fáj, ismét felkerestem az orvost, ismét panoráma röntgen, nyomás, hideg próba, a leg hátsó fogam elhalt, a kérdésem az lenne hogy ez nyomhatja e a többit, ezért fáj? Nincs bölcsesség fogam, tisztán látni a röntgen képen. Mi lenne a megoldás? Esetleg beáll e a helyére és meg szűnik a fájdalom idővel? Köszönöm előre is a választ!
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 2 napja kihuzták a jobb alsó és felső bölcsesség fogamat egyszerre. A felsővel nincsen semmi probléma, az alsót viszont varrni kellett, és gyulladt is volt amikor húzták. Az arcom feldagadt, amire figyelmeztetett is az orvos, viszont szoptatós anyuka vagyok, második napja hogy cataflam nélkül elviselhetetlen a fájdalom így nem tudom megetetni a kislányomat azóta, az algopiryn nem használ. A duzzanat nem múlik. A kérdésem az lenne, hogy normális ez a fájdalom és duzzanat? Mennyi időt vesz igénybe míg el fogom tudni viselni gyógyszer nélkül a fájdalmat?
Tisztelt Doktorok, 2 hete voltam fogorvosnál, nem fájt nem volt érzékeny a bal hátsó fogam, csak láttam, éreztem a nyelvemmel hogy lyukas, elmentem a megyém egyik legjobb magán klinikájára, csináltak panoráma röntgent, be lett tömve a fog, eltelt 2 hét és most szívásra, és néha spontán belenyilal a fájdalom, se duzzanat, se vérzés, a tömés is rendben látszólag, a kérdésem az lenne mi okozhatja? Vettem fertőtlenítő hatású szájvizet, azzal öblögítek, válaszát köszönöm szépen előre is!
Október végén betömték az egyik hátsó fogam, csonkfelépítésre volt szükség, valamint gradia inlay /onlay -val történő tömésre. Gyökérkezelés nem volt. Miután megszoktam a pótlást a fogamban, nem is volt vele problémám, azonban pár napja mogyoró fogyasztása közben, ahogyan arra ráharaptam a fog egyik sarkába belehasított. Másnap mintha a mellette levő fogak is érzékenyek lettek volna, nem is tudtam volna biztosan melyik fogam érzékeny. De különösebb fájdalommal nem járt. Két nap után azonban már biztosan tudom, hogy ez a fogam fáj, ha már csak iszok, akár szobahőmérsékletűt is, attól is érzékeny, igazából kb. érintésre is az már. Nem elviselhetetlen a fájdalom, ha éppen fáj. Vannak napok,amikor kb nem érzem, van amikor igen, de nem vészesen. Ma reggelre duzzadtnak érzem kicsit ott az ínyem a fog felett. Hétvégén pedig a másik oldalt éreztem a fogamnál hasonlót, ahol sima tömés van. Időközben bölcsességfogam is eltávolításra került, már csak két darab van bal oldalt alul, s felül. Azokat is ki kell majd venni. Úgy érzem,mintha éjszaka szorítanám a fogam. Mondjuk ez stresszebb időszakban mindig jellemző volt rám, de mostanában ez újra elő jött. Mi lehet az oka. Jelenleg próbalkozni tervezek elmex geele, valamint gengigél használatával is. mivel fogászatra az év végi beosztás miatt már csupán januárban tudok eljutni. Válaszukat köszönöm.
Tisztelt Doktor Úr/Hölgy Olyan kérdésem lenne.h 7 éves kisfiamnak felül az első 2 tejgoga nem igazán akart kiesni.kihúzni nem akarta a fogorvos.azt mondta az új fog majd kinyomja nem így lett így csak ki kelett húzni. Viszont a maradandó első 2 fog elég messze van egymáshoz. Most mondja h fáj a foga .de olyan mintha kicsit mozogna is. Viszont jönne jobról balról 1-1 fog. Az létezik h mivel az első 2 nem jó helyen van igy ami most akar jönni ez által nyomja a már kintlévőt? Válaszát várom. Tisztelettel.:Erika
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy múltkorában begyulladt a fülem és utána a fogam is , ami látszólag elmúlt lámpázás hatására. Most viszont kisebb duzzanat látszik az arcomon. Mi a teendő ebben az esetben vagy megint el fog múlni?
Van egy letört fogam, amire inlayt kaptam 1,5 éve. 1 éve ugyanezen fogam fájdalma miatt mentem fogorvoshoz, akkor azt mondták idővel gyökérkezelni kell majd, de egyelőre inkább nem nyúlnak hozzá. Sajnos megint elkezdett fájni így kértem időpontot, szerdára kaptam,viszont ma már be is van duzzadva kicsit az arcom . Attól félek szerdáig még nagyobb gond lehet ebből. Várhatok szerdáig ezzel,ha nem rosszabbodik? Nagyon köszönöm a válaszát előre is!
Az lenne a kérdésem hogy vasárnap éjjel nagyon el kezdett fájni jobb oldalon az ínyem és mintha az összes fogam felszíne. Múlthéten bal oldalon ki kellett húzni az egyik fogam ezért jobb oldalt használtam illetve vasárnap amikor kint voltam nagyon fújt a szél illetve a havi cikluson is ezzel egyidőben jött meg. Azt hittem lassan javul de tegnap megint székbe kellett sétálnom és estére jobban fájt. Nem látok lyukas fogat a közelébe nem pirosabb az ínyem. Mi okozhatja? Illetve mit tudok használni? Köszönöm a segítségét