A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Sajnos ma evés közben leesett egy kéttagú cirkónium koronám (kb. 5 éve lett feltéve), amiben az egyik fogam egy része benne maradt, ez csapot is tartalmazott. A korona helyein végig piros színű, már szerettem volna elmenni meg nézetni, mert már előtte is éreztem, hogy valami nincs teljesen rendben. Mellette nem rég gyökér kezeltek egy hátsó fogamat. Lehet-e összefüggés a kettő között. Nem ugyan azon a helyen végezték, ezért nem tudtam eldönteni, hova forduljak. Egyik hellyel se voltam teljesen elégedett. Esetleg egy személyes konzultáció szoba jöhet-e? Nem Budapesti vagyok. Köszönöm megtisztelő válaszukat.
Felső fogsorom a metsző, a szemfogak és legutolsó őrlőfogak kivételével hiányos volt. A szemfogak és a leghátsó fogak lecsíszolása után a pótlásra fémkerámia korona és híd készült. Az orvos egyszer felrakta ragasztó nélkül, mivel úgy tűnt jól illeszkedik ideiglenes ragadztóval felragasztotta. Csak itthon láttam, hogy a lecsíszolt szemfogamon lévő korona alján jólláthatóan átlátszik a fém. Csúnya. Kérdéseim: Javítható az ilyen gyártási hiba? Le kell venni ehhez az egyébként jól illeszkedő koronát? Ha leveszik sérülhet az egész korona, híd, alatta a csonk? Ami még furcsa, hogy rágofelületek sem egyformák jobb és bal oldalon, a bal oldali fogsor külső része magasabb, a rágófelület befelé lejt, jobb oldalon ez pont fordítva van. Kívül alacsonyabb, belül magasabb. Nem szép, és félek még problémát is okozhat. Mivel nem végleges a felragasztás kockázatmentesen orvosolható a probléma? Rossz tapasztalatom volt a csiszolás utáni ideiglenes korona felrakása és leszedesekor, durván feszegették, rángatták, a korona beesett a számba stb. Legszívesebben így hagynám mert gyorsan megszoktam, de ha belenézek a tükörbe, csalódott vagyok.
Tisztelt Dr Nő/Úr! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy foggyulladás okozhat szájzárat esetleg állkapocs fájdalmat ?mivel koronát raktak a fogakra de előtte a rossz fogat nem kezelték és az még a fogkorona ráhelyezés előtte is okozott ilyen problémát csak most még rosszabb mert valamikor kisugarzik a fül torok részére. Kérem mihamarabbi válaszát. Üdvözlettel G.Anikó
Üdvözlöm! 2 éve készült egy pótlásom és vannak időszakok amikor úgy érzem nagyon feszül a fog és íny környéke.Félévente járok kontrollra.Nemrég voltam vissza és készült panoráma és kis röntgen is Semmi probléma nem látszik rajta,valószínű csak az íny gyulladt be.Viszont elég kellemetlen és azon gondolkodom érdemes lenne e ct-t csináltatnom.Több mindent mutatna e ki mint a röntgen.Fontos lenne kizárnom a fog problémáját mivel nagyon hullik a hajam.Köszönöm válaszát.
Hétfői napon végleges felhelyezésre került egy 6 tagú híd.Csiszolás előtt az 5-ös fogam már mozgatára is érzékeny volt. Korábban is észrevettem már, hogy fájdogált a fog. Amit kezelő orvosomnak jeleztem. Miután lecsiszolta a fogakat úgy gondolom ,hogy a fog begyulladhatott,mert 3-4 óránként szedttem a fájdalomcsillapítót.Másfél hét telt el a fogak lecsiszolása és a híd felhelyezése alatt.Ezalatt elkezdtem szedni dalacin 150mg tablettát.Azt gondoltam mire vissza megyek orvosomhoz lemegyen a gyulladás, Ez nem így történt, Kezelőorvosom ennek ellenére is felhelyezte a hidat és mondván a fog meggyógyul a híd alatt. Dr. Úr szerint pár napig érezhetem még a fájdalmat de csak a 10 százalékát amit eddig éreztem. Mondom oké ennek örülök ha ez így lessz.Sajnos ma már péntek van de se rágni nem tudok azon az oldalon és még napi 3szor szedek fájdalomcsillapítót és nem a 10 % át érzem a fájdalomnak. Úgy dondolom gyökérkezelésre van szükség. Egy fontos kérdésem lenne,hogy a híd nem fekszik eléggé rá az ínre,és nagy rés van közötte. Akkár egy fogpiszkálló is közé tud menni. Nem érzem biztonságosnak,hogy akár lepedég ne kerüljön be a fogaim közé vagy étel maradék stb. Köszönöm a választ!
Tisztelt Dotor Úr-Nő! Pár napja rakták fel alsó porcelán körhidamat. 12 fog+ üvegpillér,a problémám az lenne,még most sem tudok vele rágni,rettenetesen feszül közben,olyan érzés mintha mennének oldalra a fogaim. A másik ami nagyon zavar,folyamatosan fémes ízt érzek. Pedig a teljesen fémmenteset kértem,ami még drágább is volt. Mivel fémallergiám van.Sokszor van hányingerem,és borzasztó ez a feszítő érzés. Kérem adjon tanácsot,mit tudok tenni,ki dobtam az ablakon a sok pénzt,ha nem bírom megviselni az új fogaimat? Nagyon el vagyok keseredve,előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel
Valószínűleg rossz harapás következményében az egyik metszőfognak a legsarka ( ami egyébként a másik metszőfog felé áll ) lepattant. Nagyon minimálisan, messzebbről szinte észrevehetetlen, körömmel érezhető az eltérő, nem sima felület.Mintha csak a fog felületéből pattant volna le egy kis darab, hiszen hátulról teljesen rendben van. Közelről, tükörben szinte csak egy nagyon kis mélyedés látszódik a fog sarkában. Ilyenkor mi a teendő, ez esetleg gyengíti-e a fogat?
80 éves Édesanyámnak teljes kivehető alsó fogsori pótlásra lett szüksége. Az elkészült fogsor mellett gyakran beleharap oldalt a nyelvébe beszéd közben, valamint a „csoda” ragasztók sem tartanak neki semeddig. Ahogy enni kezd, rögtön feljön fog, így napjában 3 szor is kell ragasztania. Nem tudom, hogy a nyelv elharapás miből fakadhat, és miért mozog ennyire ez a fog? Az orvosa nem mondott semmit. Nem tudom, hogy mit lehetne tenni, hogy ezek a jelenségek megszűnjenek, és komfortosabb legyen a használat.
Fogpótlás előtt állok. Felső hatos fogam hiányzik. Mellette a hetes egy hibátlan fog, az ötös pedig gyökérkezelt. A fogorvosom azt mondta, hogy 4 tagú híd jöhet csak szóba, mivel az 5ös gyökérkezelt és (bár rendben van, nem gyulladt stb) hidat tartó fog nem lehet gyökérkezelt fog.
Szeretném a véleményüket kérni, valóban nem lehet a híd egyik tartópillére gyökérkezelt fog? Mert akkor a 4esre is korona kéne kerüljön amit nagyon nem szeretnék, az egy kis töméssel ugyan de rendben lévő fog.
Kedves Doktor Nő/Úr! Olyan kérdéssel fordulnék önökhöz,hogy a jobb felső 4-es gyökérkezelt fogamból kiesett a tömés,és letört a fogam eleje. Hátul még van belőle. Nagyon kellemetlen,mert látszik hogy hiányzik egy fogam. Azt szeretném kérdezni,hogyan lehetne pótolni? Mindképpen húzni kell,vagy esetleg van más megoldás is? Elöl csak egy icipicike darabka maradt meg. Ezen kívül nincs más rossz fogam,bal hátul van 2 barázdatömésem,a bölcsesség fogam most nő. Nagyon szépen köszönöm a segítséget, jó egészséget kívánok!
A felső sor középső metszőfogai közül a bal oldalon lévőnek a jobb sarkából egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően letört egy kisebb darab. Jártam fogorvosnál, azt mondta próbáljunk meg elsőnek egy pótlást, mert ez az egyszerűbb és nem jár fájdalommal. Sajnos a tömés 2 hét után kiesett, az orvos korábban azt mondta a másik opció ha fúrja és csavart kell beletennie(?), de ez elég fájdalmas lenne, feltételezem koronát szeretne rátenni. A kérdésem pedig az volna ez nem elkerülhető más egyszerűbb módja nincs a a letört darab pótlásának? menjek bele ebbe a megoldásba vagy kérjem ki más fogorvos véleményet is?
Üdvözlöm ! A felső B2-J2 ig koronám van . Pár napja szembesültem hogy a fogínyem gyulladt és az íny ránőtt a fogamra a végén egy kis csomóval. Időnként a fejem is fáj tőle. Mi lehet az ok ? Köszönettel és tisztelettel : T. Zsolt