A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Kihúzott fog/gyulladás

Tisztelt Doktor nő/úr!
A felső rágófogam ami már régóta gyökér kezelt pár hónappal ezelőtt leereszkedett egy fél cm-t, mivel alatta nincsen fog. Az ínyem már akkor fájt, így elmentem a fogorvoshoz, hogy húzzuk ki. Ő azt javasolta, hogy ne húzzuk ki, hanem csiszoljuk vissza és tegyünk rá egy koronát és az alsó részt majd pótoljuk. A csiszolás után illetve a korona felhúzása után is nagyon fájt az ínyem, de a fogorvos azt mondta, hogy ez természetes. Ez az íny után hol fájt hol nem. Aztán úgy láttam, hogy begyulladt, így elmentem fogorvoshoz, aki zárt küretet végzett, de nem lett jobb, sőt rosszulléteim lettek, aminek a tünetei heves/gyors szívdobogás illetve gyengeség érzés ami a nyakamtól kisugárzott a karjaimba, hátamba. A doktornő azt mondta, hogy ez nem lehet a fogtól. Pár nap múlva visszamentem és kihúzta a fogat, ami után látta, hogy egy 9mm-es tasak van. Kitisztította és írt fel antibiotikumot, mert azt mondta nagy a gyulladás. A gyógyszert beszedtem, ezalatt nem volt panaszom. Viszont az utolsó Augmentin bevétele után két nappal ezek a rosszullétek újra jelentkeztek még intenzívebben. Én úgy gondolom, hogy gyulladás lehet a szervezetemben az íny miatt. Szeretném kikérni a véleményét, mit tanácsol!
Előre is köszönöm a választ!
Berni

RT

Tisztelt doktor Úr/Nő

Az lenne a kérdésem, hogy a röntgen egész biztosan 100 százalékban ki tudja mutatni a fogszuvasodást? Egy tömött, gyökérkezelt fog harapásra érzékeny,,,akkor éreztem hasonlót mikor a két fog között megindult a romlás, egy nagyobb harapásnál össze is roppant az egész. Nagyon félek, h ez megismétlődik, egy alsó hetesről van szó. A rtg alapján nincs szuvasság, bár a hetes-nyolcas között kétfog között, ha tükörrel nézem, feketeség látok a hetesen. Lenne még egy olyan kérdésem, hogy mi okozhat még ilyen érzést a szuvasságon kívül??? Kb két hét múlva jutok el fogorvoshoz,akkor fogja a fogat is megnézni, most csak a röntgent látta,de eléggé aggaszt, h a rtg szerint rendben van a gyökérkezelt fog.

Köszönöm bárminemű válaszukat

Elhúzódó gyulladás

Üdvözlöm!
Az alábbi kérdéssel fordulok önökhöz.
Gyerekkoromban eltört a bal felső 1-es fogam, amit akkor gyökérkezeltek és egy korona került rá. Ez egy idő után elszineződött ezért cserére került. Később kiderült, hogy nikkel allergiás vagyok és a korona alá szuvasodott a fog, ezért leszedték. A fém alap elszinezte a csonkot szürkére, ami miatt nagyon magasra került az új korona az íny alá. Emiatt az íny folyamatosan hol begyulladt, hol javult. Ez így ment elég sokáig, évekig. Próbálta az orvos az íny szélénél csiszolgatni a koronát hátha segít. Közben már nyomásra is fájt és a röntgen a gyökerénél gyulladást mutatott. Leszedték a koronát, gyökérkezelték újra, de továbbra is fájt. Kaptam Dalacint a múlt hét pénteken, beszedtem tegnap reggel az utolsót, jobb lett de nyomásra az íny érzékeny és az arcom is. Az orvos azt mondta ez majd elmúlik, hiszen nagyon sokáig volt gyulladásban. Jövő héten koronát tenne rá. Kérdésem, hogy ez ilyenkor tényleg ilyen lassan múlik? Biztosan elmúlik és nem jön vissza? Nem szeretnék egy hónap múlva is ugyanolyan problémával szembesülni, hogy újra visszatér a gyulladás.
Megtisztelő válaszát nagyon köszönöm!
Erzsébet

Gyökèrtömès, ràharapàsi fàjdalom

Tisztelt Uniklinik! Van egy bal felso nagyorlo, ami tobbszor lett gyokerkezelve, ragtam is mar ott egyaltalan nem fajt mar ideiglenessel. Aztan bele lett teve a gyokertomes, rtg is keszult. Par napig nem volt semmi gond, aztan erzekennye valt. Egyaltalan nem tudok enni ott, raharapasra faj. Alapjaraton nem faj, de ha megnyomom, vagy ennek vele( sajnos nem tudok) illetve ivasnal erzekeny, faj. Kb ket hete volt a gyokertomes. Nagyon csalodott vagyok, hogy ennyi kezeles utan sem jo. Mar ott tartok, hogy inkabb ki szeretnem huzatni.. mitol fajhat raharapasnal, miert nem tudok enni vele? Koszonom szepen!

Szemfog fölötti fájdalom

Tisztelt Uniklinik!

Egy olyan kérdésem lenne hogy a szemfog felett, pont a gyökércsúcsnál de inkább fölötte nyomásra vagy arc mozgatásra fájdalmat illetve húzódást érzek, ami érinti a szemfogat és néha a szemfognál és az amelletti fogaknál az íny zsibbadni és néha lüktetni szokott.,főleg például lehajolásnál. Utóbbi időben azon az oldalon implantátumot csináltak, híddal,öt fogat, köztük a szemfogra is építettek mint az egyik tartó fog. Az implantátum berakásnál öt hónapot kellett várnom, illetve utána másfél hónapot még, mivel az orvos szerint mitha pár mm ert fordult volna mikor betekerte a csapot. Ott akkor fájdalmat éreztem, de azóta semmi, minden rendben van, a röntgen alapján is. A kérdéses szemfogat is megröntgenezte ami fölött a fajdalom van, sem a gyökércsúcs, sem a gyökér nem gyulladt, semmi rendellenesség. Mély tömés van, annyit mondott hogy lehet a tömés nyomja az ideget, de ez már jópár éve tömött fog és soha baj nem volt vele. Meg tudná mondani hogy ebben az esetben merre keresendő a probléma? Olvastam antibiotikum szedeserol is, mert lehet orrmellekureg gyulladás is lehet. Köszönöm a segítséget! Üdvözlettel

Gyökérkezelt fog

Tisztelt klinika!
Masfél évvel ezelőtt gyökérkezelték a fogamat, de mivel ugyanúgy fájt, masik fogorvos mikroszkóppal is gyökérkezelte. Mi lehet az oka, hogy még mindig fáj, mostanában egyre erősebben, főleg nyomáskor, rágáskor. Ct semmi rendellenest nem mutat, több fogorvosnal is jártam már vele azóta és nem találtak semmit.
Köszönöm
Varga Judit

Gyökérkezelt fog fájdalom

Tisztelt doktor úr/nő.
Bal felső Kettes fogamon barázdazárást csináltak (nem Önöknél), mely után érzékenyebbé vált mint korábban volt sajnos. Gyökérkezelést végeztek. A kezelés után a hidegre valóban nem érzékeny már a fogam, viszont annyira fáj, hogy hozzáérni nem lehet. A kezelést követő 6. nap van jelenleg. Egy röntgen alapján „elméletileg minden rendben van” de ekkora fájdalommal ezt nehezen fogadom el. Több fogam volt már gyökérkezelve, soha nem tapasztaltam még csak hasonlót sem. Mi okozhatja?
Köszönettel

Nyolcas-hetes-hatos

Üdvözlöm

Az lenne a kérdésem, hogy a bal felső hatos fogammal kapcsolatban kisebb kellemetlenségeket fájdalmat, érzékenységet érzek. Szépen betömött fog, ránézésre rendben van. Viszont ezen az oldalon a nyolcasam lyukas de ennek ellenére egyáltalán nem érzek a nyolcasnál fájdalmakat. Elképzelhető, hogy a nyolcas okozza a hatos fájdalmát?

A másik kérdésem pedig, hogy létezik olyan, hogy egy fog elkezd romlani, vagy mintha romlana, de egy ponton megáll, nem lyukad tovább? Mintha vmi ilyesmit említett volna régen egy fogorvos, hogy nyugvó kariesz…a felső heteseimre mondta ezt, hogy inkább nem nyúlna hozzá, nem bolygatná meg. Ennek már 15 éve, és azóta sem okoz panaszt. 1-2 kis fekete pici pont van rajta, ezek mérete nem változott.

Nagyon szépen köszönöm, ha válaszolnak!

Metszőfog elmozdulás

Üdvözlöm!

A múlthéten minimális ütés inkább koccanás érte a jobb oldali felső metszőfogam és úgy érzem elmozdult a helyéről. (A fogaim között nagy hézag van ezt a fogamat nem támasztja oldalról egyik mellette álló fog sem.) Ha összeharapok érzem, hogy nem úgy van mint korábban.Nagyon megijedtem azóta nem merek ráharapni, összeérinteni sőt enni sem nagyon….Elmentem fogorvoshoz csinált panoráma illetve egy kis röntgent mindent rendben talált. Azt mondta várjak hátra visszaáll eredeti állapotába. Rettegek, hogy elkezd mozogni. Azt mondta esetemben ha mozogni fog és sinezni kell az nagyon hülyén nézne ki ha nem tudom megszokni ezt az állapotot esetleg fogszabályzó segíthet….de az felnőtt korban elég húzós áron van….nagyon meg vagyok ijedve nem tudom mennyire erős a fogam nem tudom szabad e ráharapni a fogorvos szerint nem mozog, megnézte de én ennek ellenére nagyon furcsának érzem…. Attól tartok ha elmozdult akkor labilissá vált és egy rossz mozdulat ….és ott lesz a baj. Az elmondottak alapján Önnek mi a véleménye? Tényleg van esély rá,hogy rendeződjön? Van okom az aggodalomra? Vagy túlreagálom ? Válaszát elore is köszönöm!
Maradok tisztelettel : N.K.K.

gyökérkezelés szájzárral

Üdvözlöm! mozgássérült vagyok, kerekesszékkel közlekedem, a szájzár az erőkifejtés okán alakult ki. Sajnos az utóbbi 2hónapban, kihúzták a bölcsességfogam, baloldalt alul és a mellette lévő fogat bekellett tömni, viszont azóta érzékeny és a kezelést foghúzással oldanák meg,a mit nem szeretnék, ezenkívül ugyanezen oldalt,, felül érzékennyé kezd válni szintén 7-es rágó is.
valami kezelést tudnának vállalni és körülbelül milyen árban
köszönöm
Parti Angéla

Foggyulladas

Hetfon kezelni akartuk egy lyukas fogamat, de tobb injekcio utan sem zsibbadt el( mar korulotte minden zsibbadt) a furas iszonyatosam fajt, igy abba is hagytuk. A doktorno tett be ideigolot, de ez szerdan ki lett veve, talan sima vatta lett beteve es lelett zarva. Aprilis kozepen kell vissza mennem, de tegnap ota kezd luktetni a fog, felek nagyon meg fog fajdulni. Mit tudnek tenni? A kovetkezo alkalommal gyokerkezelnenk, de mi lesz ha megint nem zsibbad le? En mar iszonyatosan felek.. kivul nincs jele a gyulladasnak, de belul gyulladt a fog es most mar kezd fajni is..

Hőre érzékeny gyökérkezelt fog

Tisztelt Doktor!

Egy felső jobboldali (elhalt, gyulladt, nem fájó, sipolyozó) nagyörlőfogamat húzni kellett kb 4 éve, mely háromtagú híddal lett pótolva (a hidat egy másik nagyörlő és egy kisörlő fog tartja). A csiszolást követő hetekben voltaképp használhatatlanok voltak a fogaim, nagyon erős folyamatos fájdalommal szenvedtem, napi 4-5 cataflamon éltem hetekig. Mivel ez nem akart múlni, a hidat tartó fogakat gyökérkezelték, majd csapos felépítést követően véglegesen rájuk került a fogpótlás. Sokáig az egyik tartó fog (talán a nagyörlő, de nem érzem biztosan) hőre nagyon érzékeny volt. Ezt többször is jeleztem akkori kezelőorvosomnak, ezt követően új panorámaröntgen és CT felvétel is készült az említett területről, de semmilyen rendellenességet nem véltek felfedezni. Kb 1 – másfél év után az érzékenység megszűnt. Azóta is rendszeresen (félévente) járok kontrollra, időközben kezelőorvost is váltottam. Kb 3 hónapja visszatért a hőre való érzékenység, ezúttal viszont a fájdalom elviselhetetlen. Ez csak és kizárólag meleg (nem forró) étel fogyasztásánál jelentkezik néhány pillanatra, hirtelen villámcsapászserűen, majd pár percig sajog még aztán elcsillapodik. Amikor ezzel orvoshoz fordultam, ismét készült panorámaröntgen, amin szintén nem találtak semmi bajra utaló jelt. A diagnózis végül az volt, hogy gyulladt az említett területen a fogínyem (valóban vérzett super floss használata közben 2-3 napig), kaptam egy kis fecskendőnyi fertőtlenítő kenőcsöt amivel 5 napi kenegetés után a panaszom megszűnt. Két héttel később újból visszatért az érzékenység, ezúttal szemmel láthatóan az íny mind alul és felül is egyaránt erőteljesen begyulladt, tűzpiros volt mindenhol és a fogmosásokat heves fájdalom és erős vérzés kísérte minden ponton, mindemellett a szájüregben is több helyen érzékeny hólyagok képződtek. Kb 2 hét után a gyulladás és a hólyagok úgy tűnik megszűntek, viszont a korábban említett érzékenység fent a jobb hátsó fognál még mindig megvan. A fájdalom amit érzek (amikor előjön) gyakorlatilag elviselhetetlen, bármit megtennék, hogy megszűnjön. Félek, hogy a probléma mögött valami más ok áll, melyre eddig nem sikerült valamiért rájönni. A fog húzásától kissé óckodom, mivel egy már hiányzó fogam pótlásában játszik szerepet és szeretnék erre végső eseti megoldásként tekinteni.
Mi állhat az érzékenység hátterében? Kihez érdemes fordulnom ezzel a panasszal?

Köszönöm