A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Fél éves gyökérkezelés

Tisztelt Doktornő!

Hónapokig tartó gyulladást követően, tavaly decemberben gyökérkezelték az egyik nagyőrlőm. Ez a fog a beavatkozás után sokáig érzékeny volt nyomásra, vagy húzásra (mikor a fogselymet kihúztam az érintett fogközből), de azért ha nagyon lassan is, de javuló tendenciát mutatott. Azonban 1-2 hónapja ez a javulás megállt és visszamaradt egy egészen minimális fájdalom (inkább csak diszkomfort), mely ugyanúgy nyomásra vagy fogselyem használatakor jelentkezik. Véleménye szerint ez rendben van még, vagy érdemes lenne inkább felkeresni egy fogorvost?
Köszönettel,
Linda

Zsibbadás

Tisztelt Uniklinik!
Május 5-én elmentem fogorvoshoz, mivel letört az egyik tömött fogam darabja. Nem volt semmi fájdalom.
Május 6-án néha néha erős és másik fogamra kisugárzott fájdalmam volt.
Május 7-én nmar nem tapasztaltam ilyet, helyette viszont egész nap kicsit zsibaddt az a fogam amit nemrég betömtek.
Mielőtt hozzakezdett volna a doktornő megkerdezte, hogy volt-e gyökérkezelve, a válaszom nem volt, ekkor abban reménykedtünk, hogy betömi és megbrobáljuk megmenteni a fogat.
A kérdésem az lenne, hogy hagyjam még pár napig pihentetni, hogy elmúljon a zsibbadás, vagy gyökérkezelni kell-e a fogat?
Válaszát előre is köszönöm
D. Roland

Fog, ajak, száj fájdalom

Tisztelt Uniklinik!
Összetett problémával fordulok önökhöz.
Alsó ajkam belsejében égő, fájó duzzanatok vannak. Bőre száraz.
Felső ajkam ég.
Felső fogsorom örlő fogai folyamatosan, tompán fájnak.
Jobb felső ötös, hatos gyökérkezelt. Fáj.
Mi okozhatja ezeket a tüneteket, amik állandósultak. Kb 8 hónapja fennállnak.
Köszönettel!
Családi Csaba

Enyhén feldagadt arc

Tisztelt Doktornő!

Két napja reggel sminkelés közben azt vettem észre,hogy a bal szemem alatti táska kissé,számomra észrevehetően,de nagyon minimálisan feldagadt annyira,hogy egy ránc redővel több volt,mint a jobb oldalon.
Akkor még nem gondoltam semmi rosszra,azt hittem,talán elfeküdtem.
Aztán napközben elkezdtem érezni a bal felső 6-os fogam felett egy nagyon enyhe feszülő érzést.Egyáltalán nem fáj,csak érzem,hogy ott van.Ebben a fogamban egy elég nagy, 8 éve készült amalgám tömés van,és úgy,hogy az 5-ös fogam együtt van tömve a 6-os foggal.Úgy értem,hogy az 5-ös és 6-os fogak között nincs fogállomány,csak a tömés.
Eddig semmi gond nem is volt ezzel a fogammal,idén február elején voltam a fogorvosomnál a féléves szűrésen,megnézte,még mondta is,hogy a tömés valóban nagy és mély,de szépen zár.Nyilván a fogba nem látott bele.
Ha a tükörbe belenézek,és sokáig,jól megnézem az arcomat,akkor észrevehető,hogy a bal fele nagyon enyhén duzzadtabb,mint a jobb oldal.De ez más számára nem észrevehető. Két napja ugyanez a helyzet,nem változik,a duzzanat sem ment le,de a fogam továbbra sem fáj.Rágásra,ráharapásra,hidegre vagy melegre sem érzékeny,ugyanúgy tudok vele enni.
A problémám az,hogy nagyon félek,hogy ebben a koronavírusos helyzetben,ha esetleg romlana a helyzet,és elkezdene fájni a fogam,vagy jobban bedagadna,milyen ellátást kaphatok.Gondolom,itt már csak a gyökérkezelés segíthetne,de azt meg nem csinálhatják a fogorvosok.Nem tudom,hogy antibiotikum kúra erre mennyire hatna,ki lehetne-e bírni vele még egy-két hónapot,amíg visszaáll a fogorvosi ellátás.Kihúzatni emiatt nem szeretném.Itt az oldalon azt olvastam,hogy ilyenkor legfeljebb megnyitják a fog üregét,és betömik gyógyszeres töméssel.De nem értem,hogy fúró használatának mellőzésével hogy tudnak megnyitni egy fogat.Fúrás nélkül hogyan távolítják el a benne lévő tömést,hogy ki tudják tisztítani a fog üregét?
Ön szerint biztató jel-e,hogy két napja nem romlik a fog állapota,a duzzanat sem nő és a fog sem fáj?Esetleg reménykedhetek-e benne,hogy a folyamat megáll,vagy visszafordul és jobb lesz a helyzet?
Mennyi esélye van annak,hogy begyullad a fogam és nagyon elkezd fájni?Ön szerint menjek-e el most,amíg még nem fáj, az ügyeletes fogászatra és kérjek-e antibiotikumot,megelőzve a bajt,van-e annak értelme,fájdalom nélkül,minimális arcduzzanattal foglalkoznak-e majd velem??Lehet-e ebben a vírushelyzetben legalább fogröntgent csináltatni?És ha mégis húzni kellene,hogyan tudják kihúzni a 6-os fogat,ha együtt van tömve az 5-össel?Előtte akkor megint fúrni kellene és elválasztani a két fogat egymástól?De fúrni meg nem lehet.
Bocsánatot kérek a sok-sok kérdésért,de nagyon szépek,gondozottak a fogaim,összesen 4 tömött fogam van,már elhagytam a 40-et,és még soha nem volt gyökérkezelésem,sem foghúzásom és nagyon félek,hogy most esetleg ebben a helyzetben kerül majd sor erre.
Előre is nagyon köszönöm a válaszát,tisztelettel:
Ildi

arcüreggyulladás vagy fogfájás

Jó napot!Olyan kérdésem lenne hogy fájdalmat érzek a jobb felső 5ös fogam gyökere körül, a fájdalom gyenge de szinte állandósult már 3-hete.A fog többször gyökér-kezelt szinte alig van bele, de használni kitűnően tudom,már szürkéllik is kicsit. A fogorvos csinált a fogról egy röntgent amiböl kiderült hogy a gyökértömés szép, és a fog vége kicsit kampós. Más nem látható rajta.Elküldött fül orr gégészetre ahol orrsövényferdülést állapítottak meg, de tünetem nincs rá. Nem horkolok nem veszem nehezen a levegőt, stb. De olyat nem mondtak hogy ettől fájhat az állkapcsom felső fele. Én még mindig fogbajra gyanakszom ugyanis csak az az 1db fog nyomogatására fokozódik a fájdalom, a többire nem. Félek visszamenni a fogorvosomhoz , néha mogorva tud lenni. Ha lenne a fog gyökerénél valami ciszta, elváltozás vagy valami azt a röntgent kimutatná? Hogy lehetne még kezelni? Esetleg én még antibiotikumra gondoltam, hátha valami fertőzés. Hogyan tudom eldönteni, hogy arcüreggyulladás fogfájás vagy esetleg valami más áll a háttérben? Elnézést a hosszú levelem miatt.Remélem tudnak tanácsot adni.Richárd 24/Siófok

Gyökérkezelés fájdalom

Kedves Doktor úr/ Doktor nő!

Februárban indult el a mikroszkópos gyökérkezelésem, amelynek a lezárása ebben a hónapban történt volna, de sajnos a vírus közbe szólt. Körülbelül 2 hete sürgősségi esetként elláttak, mert a gyökérkezelt fogam nagyon elkezdett fájni, lüktetni, nem húzta le semmilyen gyulladás csökkentő, fájdalomcsillapító. Kicserélték a tömést és azt mondták, hogy sajnos elszaporodtak a baktériumok és a csonthártya van gyulladásban. Kaptam antibiotikumot, amit másnap kiváltottam, mert iszonyatosan elkezdett fájni a kezelés után a gyulladt rész. Ez segített, mert már nincs konkrét fájdalom a fogamban már attól, hogy a nyelvem hozzáér, csak néha belenyilal. Azonban azóta is érzem a lüktetést a fogamban, ínyemben és ez utóbbi be is van dagadva. Azután érdeklődnék, hogy mi a tapasztalat, meddig szokott ez a lüktető érzés egy csonthártya gyulladás esetén fennállni, és van e esély a spontán gyógyulásra? Illetve az érdekelne még, hogy ilyen gyulladás esetén mire lehet számítani gyökérkezelés további lépéseivel kapcsolatban? Elnézést a sok kérdésért, de már 6. alkalommal lett kezelve ez a fog (nem Önöknél kezdődött a kálváriám), és a gyökérkezeléssel azt gondoltam végre megoldódik az ügy, de folyamatosan van valami probléma vele és már nagyon szeretném látni a végét, vagy azt, hogy még mire lehet számítani.

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat!

Üdvözlettel,
Daniella

Fájdalmak (meddig?)

Tisztelt Fogászat!

Szeretném a segítségüket kérni: van egy fekvő bölcsességfogam, ami teljesen az íny alatt fekszik. Mostanában gyakran szokott fájni, mintha picit gennyes is lenne. Cataflamot szedek rá, illetve Corsodyl öblögetőt használok, de nagyon félek, hogy ennek ellenére még jobban begyullad. Szeretném megkérdezni mit tudok tenni az ügy érdekében? Illetve, ha nagyon elkezd fájni, akkor van Önöknél szájsebészet?

A másik gondom pedig, hogy az egyik tömött fogam ráharapásra fájdalmas, sejtem, hogy ez is egy időzített bomba.
Próbálok mostanság csak puhát, folyékonyat enni, az egyik oldalon a tömött fog, a másikon a bölcsességfog fájdalma miatt, igy már mindkét oldalon fájdalmas az étkezés.
Ezzel még igy egy darabig el tudok vegetálni, de szerintem hosszan nem, illetve félek, ha rosszabb lesz bármelyik, milyen ellátásra számíthatok?
Hálásan köszönöm válaszukat!!

Érzékeny fog

Jó napot kívánok!

Márciusban kaptam az első fogamban egy ideiglenes gyógyszeres tömést, ami kiesett. A fogam az elmúlt napokban, nagyon érzékeny lett főleg harapásra, illetve néha olyan érzésem van, mintha feszítene a fogam. Harapni már alig merek vele, illetve fogmosásnál is okoz némi kellemetlenséget ez az érzékenység. Kipróbáltam már fogérzékenységre szájvizet, fogkrémet, de sajnos változást nem tapasztaltam.
Szeretném megkérdezni, hogy Ön szerint mi okozhatja, ezt az erős érzékenységet? Létezik, hogy ismét gyulladásban van a fogam?
Válaszát előre is köszönöm szépen!
További szép napot kívánok!

Gyökérkezelt fog tályog

Tisztelt Doktornő, Doktor Úr!

Az alábbi problémában kérném szíves segítségét:

Az alsó 1-es metszőfogamat másfél évtizede gyökérkezelték, azóta soha nem volt problémám vele. 4 hónapja egy átfogó fogászati kezelés keretében a fogorvosom az újratömést javasolta és végezte is el (ennek pontos oka nem volt világos számomra). Onnantól kezdve érzékennyé vált a fog, nyelvemmel enyhén kifele nyomva furcsa, kellemetlen feszülés jelentkezett, ami hónapokkal később sem múlt el. Néhány hete éreztem először lüktető kis-közepes mértékű fájdalmat és enyhe dudort az ínyemen az érintett fognál, de néhány nap alatt elmúlt a fájdalom. A húsvéti hétvége alatt viszont -bár kisebb rásegítésre- gennyes váladék ürült belőle. (Vélhetően keletkezett egy tályog, rajta egy sipolynak (?) nevezett pontocskával a szájüreg felé) Mindezt órákig tartó, lüktető, közepes mértékű fájdalom kísérte. A továbbiakban már nem nyúltam hozzá, azóta sós vízzel öblögetem naponta többször. A fájdalom, lüktetés elmúlt, viszont egy félbevágott borsónyi, sárgás duzzanat látható az ínyemen.
Az efféle tályogokról sok rosszat lehet hallani, kérdésem az lenne, mi a teendő ilyenkor, igénybe vehető a sürgősségi ellátás?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Péter

Gyökérkezelt fog probléma

Üdv
Egy viszonylag régen gyökérkezelt fogam fellülről lefele elkezdett besötétedni
Elöl van így szeretnék mihamarabb kezdeni vele valamit.
Ilyenkor mik a lehetőségek, mire kell számítanom?

Gyökérkezelt fog letört, fájdalmas

Tisztelt Doktornő!

Alsó 7-es fogamat 2 éve gyökérkezelte az orvosom. Az akkori tömés alatt szuvasodott tovább a fog, fájdalmas gyulladás alakult ki. Egy idő után a kezelt fog tünetmentessé vált, amíg egy évvel ezelőtt véletlenül rá nem haraptam egy kemény mogyoróra. Abban a pillanatban éreztem, hogy vmi baj történt a foggal. Be is gyulladt, magasnak éreztem, érintésre, rágásra érzékeny volt, fájdalmaim voltak. Gyulladáscsökkentőt kaptam amelyet beszedtem és kb.2-3 múlva azt éreztem, mintha viszketett volna a fog. Ezt követően tünetmentes lett, nagyon örültem neki. Két hete viszon ugyanez megtörtént mégegyszer, most viszont a 6-7es fogak találkozásánál a nyelv felé, hosszában letört egy pici darab fog. Sajnos orvoshoz nem tudtam elmenni, mert ugye nincs rendelés. Egy hét múlva a fogam begyulladt, erős fájdalmaim voltak, kellemetlen szagú volt a fog. Az orvosom annyit tudott segíteni, hogy felírt antibiotikumot és gyulladáscsökkentőt, mert kezelést nem végez. Hatodik napja szedem a gyógyszereket. Ezek valamennyire hatásosak, bár nem minden nap egyforma. Egyik nap azt hiszem, hogy minden rendben, elmúlt a fájdalom, lelohadt a gyulladás, aztán a következő napon megint rosszabb. Attól félek, hogyha elfogynak a gyógyszerek bajban leszek. A tanácsát szeretném kérni. Mi kellene tennem? Félek, hogy elveszítem a fogat, ha nem kezelik.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.
S. Szilvia

Idegzsába/fog?

Tisztelt Doktornő!

Mivel rendkívül korrekten válaszol a kérdésekre, ezért bárorkodom én is előhozni a problémámat. Előttem az egyik beteg “nem múló fájdalom” jeligére írt a problémájáról. Én egész hasonlóval küzdök már több mint 4 éve. Az arcom jobb oldala iszonyúan fáj, amibe a hátsó fogaim és a hiányzó bölcsesség fogam helye is, valamint az alsó ajkam és a nyelvgyök jobb oldala is. A fájdalmat mozgás (beszéd, rágás, fogmosás, víz, érintés, sminkelés, stb.) váltja ki. Az elmúlt 4 évben már végigjártam mindent, kb. 5-7 fogorvost, 3 fül-orr-gégészt, neurológust, idegsebészt, infektológust, immunológust, stb meglátogattam, és képalkotó eljárásokon is résztvettem (ct több alkalommal, állkapocs izületi ct, mr, röntgen, nyaki ultrahang). Eddig sajnos semmi konkrét okot nem találtak, de már opiát tartalmú gyógyszert is felírtak a fájdalmaimra, nem sok eredménnyel, mert csak tompul de nem tűnik el a tünet.
Az elmúlt négy évben viszont volt egy fél évem, amikor minden problémám megszűnt: elkezdték gyökérkezelni a jobb oldali leghátsó fogamat, de a fog csak fél év után kapott végleges tömést. Amíg ez nem történt meg, addig egy szegfűszeg illatú és ízű “gyógyszert” tettek a gyökércsatornákba, ami hatott a problémámra, bármi is az, és megszűnt. Ezt a gyógyszeres “tömést” kb. havonta egyszer cserélték, és minden fájdalmam megszűnt. Lehet hogy nem a fogra, hanem a fog alatti szövetekre hatott ez a kezelés Ön szerint?
Annyival egészíteném ki a kórképem, hogy 20 éve ugyanazen az oldalon volt egy parotis műtétem is, egy jóindulatú daganatot operáltak ki, a parotisom nagy részével együtt. Kb. egy hónapja elküldtek egy speciális nyaki mr-re, ahol végre (!) látszik vmi, egy km. 6mm-es kis góc a régi műtétem hegén. Megállapították, hogy a trigeminus alsó ágát is érinti ez az aprócska góc.
Ha vége lesz ennek a járványügyi helyzetnek, akkor fogom tudni ezt a kivizsgálást, amelyet valószínű egy műtét fog követni.
A kérdésem Önhöz az, hogy mivel leggyakrabban még mindig a fogaim és a körülöttük lévő szövetek kínzó fájdalmát érzem mozgáskor, mennyire lehet valós az a diagnózis, hofy az egész problémát ez a 6mm-es kis góc okozza a parotisom helyén? Illetve hogy miért tűnt el a fájdalom akkor, amikor gyógyszeres tömés volt a gyökérkezelt fogamban?
Tudom hogy nagyon összetett a probléma, és látatlanban nehéz is bármit mondani, de rettegek attól, hogy esetleg egy parotis műtétet is végrehajtanak rajtam, és még mindig nem fog megszűnni a fájdalom? Vagy egész egyszerűen húzassam ki a fogaimat? Bár lehet hogy így sem szűnik meg a fájdalom….
Szörnyű ez a tehetetlenség, és hogy senki nem tud biztosat mondani.
Köszönöm előre is a válaszát és hofy probál segíteni!