A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Hello…kis faluban élek és kiskoromban mindig fájt egyik fogam, most mikor nagyobb lettem már nem de elmentem megnézetni de akkori fogorvosunk egy olyan nő volt aki….eléggé labilis volt vagy nem is tudom hogyan mondjam. Mondtam neki mi volt és nem mondott semmit adott injekciót, utána fogta és szó nélkül elkezdte fúrni a fogam s gyökérkezelni (ezt mind úgy, hogy mindent éreztem mert ott be volt gyulladva pont az ínyem). Nagyon megkínzott és féltem vissza menni…azon az oldalon enni sem tudtam mert nagyon érzékeny volt így nyilvánvaló, hogy volt még ott gyökér. Most új fogorvos van és elmentem hozzá. Kiszedte a tömést, kitisztította a gyökérkezelt fogam, kicsit piszkálgatta is valami tűvel majd betömte. Nekem utána időnként elkezdett lüktetni nagyon fájdalmasan….volt, hogy csak simán fájt.Röntgennek vissza mentem hozzá és mondtam neki a panaszomat.Tegnap kivette a tömést és nyitva hagyta a fogamat hétvégére és csak egy vattadarab van benne. Jobban fáj mint eddig, nem mindig lüktet most inkább spontán fáj. 00:00 -kor felkeltem kb mert annyira nagyon fájt hogy sírtam és aludni se bírtam….majd bevettem 2 egész algopyrint és lassan jobb lett. Ismét vissza tért a fájdalom , öblögettem meleg kamillás teával is. ma már 4 algopyrint vettem be de még mindig nagyon fáj…fél arcom lezsibbadva s még mindig picit bedagadva…nyirokcsomó gyulladásom van megint…kedden kell vissza menjek de nem tudom hogyan bírom ki ezt a hétvégét. Elviselhetetlen a fájdalom egy idő után.Tudnának tanácsot adni?Köszönöm, hogy végig olvasták és köszönöm a válaszukat is előre! Bianka
A jobb felső 7-es és 8-as fog feletti ínyrészem fáj, amikor hozzáérek, valamint fáj az egész ínyem, a jobb 5-ös és 6-os fogam között rés található, így a gyakran beszoruló étel gyulladást okoz és erős ínyfájdalmat. A jobb oldali bölcsességfogam eltávolításra került 2014-ben. Továbbá fülfájdalommal, fülcsengéssel is jár a problémám, illetve, amikor lehajolok a erős fejfájdalom kíséri. A jobb felső 6-os és 7-es fogam gyökér-kezelve lett szintén, a röntgen képen a 7-es fog alatt gyulladás látható. A 7-es fogam gyökérkezelésének oka azt volt, hogy nagyon erős, egész arcra-fülre-garatra kiterjedő fájdalommal járt, sokáig nem tudták azonosítani a problémát, akkoriban is orvosról orvosra küldtek (pl.: neurológia, Gnatológia stb. ), mire kiderült, hogy a 7-es fog gyulladása okozza, a fog gyökérkezelésével megszűnt a probléma, azonban a mostani tünetek is hasonlóak az akkoriakhoz. Jelenleg is több fogorvosnál jártam már (több általános fogorvos, paradontológus, szájsebész), azonban megoldást nem sikerült találni. A legutóbbi látogatásom során azt a választ kaptam, lehet hogy nem megfelelő gyökértömés okozza, így azt javasolták, hogy keressek fel egy endodontus szakorvost, aki mikroszkópos módszerrel kicseréli a gyökértöméseket. Azonban ez a kezelés elég drága és azt szeretném kérdezni, hogy mit javasol? Ez valóban megoldás lenne a problémámra? Illetve, mennyire lenne időtálló? Nem tudom mennyire fontos információ az esetemben, de mindezek mellett diagnosztizált Crohn betegségem van és jelenleg monoterápiában Salofalk tablettát szedek.
Jobb oldalamon felül, a 14 és 16-os fogam környékén szoktam fájdalmat érezni. A fájdalom folyamatos tompa, melynek erőssége is változó. Van amikor előjön, fáj 1-2 hétig majd 1-2 hónapig semmi panasz. Ez évek óta ezmegy, az orvos meg szimulánsnak néz. Kopogtatásra, semmire sem befolyásolható, egyedül evéskor, rágáskor erősödik fel a fájdalom. A 14-es gyökérkezelt, a 16-os tömött. Panoráma RTG-n nem látszik semmi kóros, fogorvosom élőben nem tudta produkálni a fájdalmat. Nem tudom pontosan behatárolni hogy a 14 vagy a 16-os a fájó-e, de inkább a 14-es. Azt mondta ha nyomkodja az ínyemet és nem jár fájdalommal akkor nincs gond. De küldött periapicalis rtg-re. A kérdésem hogy ott 100%-osan kiderül majd hogy melyik fogam a rossz? Bélproblémáim vannak, Crohn betegség, attól fájhat a fogam, vagy fordítva? Ízületi és fejfájásom is van ami vándorol. Gyakran egyszerre jelentkeznek. Létezhet hogy a 16-os a tömött fáj és belesugárzik a 14-esbe? Nade a fájdalom a fogban ami szintén a jobb felső oldalt vándorol is néha, a fogorvosnak egyszer sem sikerült reprodukálnia attól még lehet a fog a rossz? Ha valamelyik rossz nem szeretném megtartani, kiszeretném húzatni. Ui: Önöknél van szombati rendelés, mekkora várólistával dolgoznak?
A hétvégén feldagadt a szájpadláson, feszült nagyon de igazából sem ez sem a fogam nem fájt. Hétfőn elmentem fogorvoshoz, aki megállapította, hogy gyulladásban van az egyik hátsó felső fogam, amitől genny gyűlt össze a szájpadlásom felé. A fogat gyökérkezelni kell, csak előtte le kell vinni a gyulladást. Felírt Dalacint amit el is kezdtem még hétfőn szedni. Kedden estére tele lett a testem kiütéssel, felhívtam a sürgősségi orvosi ügyeletet ahol azt tanácsolták, hogy hagyjam abba rögtön a Dalacint és addig ne szedjek újabb antibiotikumot, amíg nem múlnak el a kiütéseim, ami lehet akár 2 hét is. Viszont a szájpadlásom, így továbbra is dagadt.
A kérdésem az lenne, hogy véleménye szerint mennyi időt érdemes várni a kezelés folytatásával és lehet e súlyosabb szövődménye annak, hogy nem kezeljük a gennyes szájpadlásom.
Évekkel ezelőtt gyökérkezelt szemfog ismét begyulladt, valószínűleg gyökércsúcs gyulladás, 2,5 éve tart a gyulladás. Mindez okozhatnak -e emelkedett vérsüllyedést? Köszönöm válaszát!
Veres Márta vagyok Sepsiszentgyörgyről, Erdélyből és szeretném kikérni az Önök véleményét egy régóta húzódó fogászati problémában.
Két évvel ezelőtt a félig letört szemfogamba egy csapot helyezett be egy itteni fogorvos és köréje felépítette a fogat.
Pár hónapra rá hatalmas gennyzacskó keletkezett a foghúson az orrom alatt, majd a genny elkezdett folyni az oldalsó metsző fogból. Az orvos helyi fogínysorvadást állapított meg, amit injekciókkal próbált kezelni, de hiába. Februárban kiesett a tökéletesen egészséges fogam.
Utána kis időre a középső metsző is kezdett gennyezni, és még most is folyik belőle a genny.
Filmet csináltattam a fogaimról, de a fogorvosom nem lát semmit rajta, nem tudja mi okozza a fertőzést.
Azóta hetente 1-2 alkalommal kezeli gyógyszerrel a gyökértöméssel ellátott, csapos szemfogamat, de semmi javulás nem történt.
Mivel már ő sem tudja mihez kezdjen szájműtétet javasolt, hogy kitisztítsák a szemfog gyökerét, amit lehet, hogy gennyzacskó vesz körül.
Én kértem, hogy távolítsa el a szemfogból a csapot, mert arra gondolok, hogy esetleg érzékeny vagyok arra a fémre, amiből a csap készült, de a fogorvos azt mondta, hogy az lehetetlen, mert erre még nem volt precedens.
A kérdésem az volna, hogy tényleg lehetetlen, hogy a csap okozza ezt az egészet?
Azt kell tudni rólam, hogy nagyon érzékeny vagyok mindenre. Az ezüst fülbevalót sem tudom viselni, mert 2-3 nap alatt a fülem begennyesedik. A bőrömön is gyakran jelennek meg különböző kiütések. Ezért gondolom, hogy a csap eltávolítása esetleg megoldhatná a problémát, mielőtt a többi fogamat is el nem vesztem.
Önök szerint mit lehetne tenni ebben a helyzetben? Mi lehetne a megoldás?
Tisztelt doktornő, Az lenne a kérdésem ,hogy nagyon veszélyes gyulladt foggal repulni?amerikabol készülök haza vakaciorol es sajnos par nappal utazas elott kapott el a fogfájás. Annyira fájt ,hogy el kellett menjek orvoshoz.kifurta es megölte benne az ideget es mondta ahogy hazaerek menjek gyokerkezelesre.most már nem érzékeny,de ugy erzem mintha genny lenne a fogamba.piros az inyem és kicsit meg van dagadva.sajnos uj repjegyet nem tudok venni úgyhogy muszály hazarepulnom.nagyon nagy fájdalmakra szamíthatok?remelem nem lehet nagy bajom?az nyem mar 3 napja van bedurranva es afogam nyomasra érzekeny.örülnék ha tudna valamilyen tippet adni hogy éljem túl a repulest. Elore is koszonom Simona
Két napja fáj a fogam ami 8 éve volt gyökérkezelve és tömve. Elmentem az ügyeletre kiszedték a tömést majd kaptam gyógyszeres ideiglenes tömést és dalacin nevű gyógyszert. Majd két hét múlva egy másik orvos eldönti,hogy kikell-e húzni vagy még menthető valahogyan.Az lenne a kérdésem,hogy normális-e, hogy a kezelés után is borzasztóan fáj és lüktet a fogam? Valamint,hogy ilyen furcsa keserű gyógyszeres ízt érzek olykor mintha szivárogna az ideiglenes tömés alól ? Lesz ettől esetleg valami bajom? Előre is köszönöm a választ!
Ideiglenes Gyógyszeres Tömés utáni alkohol fogyasztás?
Tisztelt Klinika!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz. Hogy a mai nap( 2017.08.22.) folyamán kaptam egy ideiglenes gyógyszeres fogtömést. Szombati nap folyamán egy nyárzáró partira vagyok hivatalos ahol minden bizonnyal alkoholt is fogyasztanák . Lehetséges -e ezzel az ideiglenes gyógyszeres töméssel alkoholt fogyasztani. Várom válaszukat.
Vasárnap este éreztem, hogy a számban valami kemény dolog van, amit a fogammal össze tudtam rágni, de íze nem volt. Jellegét tekintve egy tojáshéj darabra emlékeztetett. Mikor aztán a nyelvemmel végigpásztáztam a fogaim, észrevettem, hogy az egyiknél, a bal felső 5nél van egy mélyedés, ami eddig nem volt ott. Biztos vagyok abban, hogy ebből tört le. Ez a fog egyébként gyökérkezelt. Kedden délutánra a teljes felső fogsorom begyulladt, de a gyulladt íny fájdalmán kívül nincs más fájdalom. Algoflex szedésével minden nap kicsit javult. Megjegyzem, eléggé stresszes napjaim voltak eddig, gyakran szorítom össze a fogaim tudatalatt. . Ön szerint a stressz a gyulladás oka, vagy a letört fog? Esetleg teljesen más? Mondjuk a fogkő? Szükség lehet beavatkozásra? Várom megtisztelő válaszát: Zoltán
Egy elég komplikált problémával szeretnék segítséget kérni, mert teljesen tanácstalan vagyok a kialakult helyzettel kapcsolatosan. Tavaly márciusában kezdték el a fogaimat rendbe tenni: volt olyan fog amelyet tömni kellett, volt olyan amelyet csak úgy lehetett megvédeni hogy korona került a fogra, illetve volt olyan amelyet gyökérkezelni kellett. Egyik pillanatról a másikra, egyszer csak az egyik fogam (amilyen semmilyen fogászati kezelést nem kellett végrehajtani) harapásra, nyomásra roppant érzékennyé vált. Készült panoráma röntgen és apró, célzott röntgen is a problémás fogamról, ami semmi elváltozást nem mutatott, minden a legnagyobb rendben volt a lelet alapján, mégis roppant mód fájt. A fogorvos kifúrta, nekiállt a gyökérkezelésnek, kiszedte az összes ideget, majd megfelelő kitisztítás után ideiglenese betömte. A tömés behelyezését követően, azonnal fellángolt a fog, ki kellett szedni belőle az ideiglenes tömést. Újabb tisztogatás vette kezdetét, látszólag semmi idegmaradvány, gennyes váladék nem volt a kifúrt fogamban, mégis nagyon fájt. Végezetül húzásra került a sor, amikor kiderült, hogy a kihúzott fogam aljára volt rátelepedve egy (szabad szemmel is jól látható) gennyzsák. Hiába készítettünk a fogorvossal több röntgen felvételt is, azok semmilyen erre utaló jelet nem mutattak. Most ott tartunk, hogy sajnos összesen egymás után eddig 6 fogamat kellet kihúzni, melyek egytől-egyik ugyanezeket a tüneteket produkálta. Szinte óramű pontossággal, amint az első fogat kihúzta a fogorvos, rá 1-2 hétre, egy teljesen másik fognál (nem is a kihúzott fogam mellett feltétlenül) jelentkeztek ugyanezek a tünetek. Három helyen is készítettek már röntgent, panoráma röntgent de egyik fogorvos sem tudott mit mondani erre, látszólag minden fogam a helyén van, rendben van, semmi elváltozás nem láthatóak rajtuk, mégis egyik fogam a másik után megy tönkre ugyanazzal a tünettel. Köszönöm válaszát!
A jobb felső szemfogamat 4 napja gyökér kezelte a fogorvosom ugyanis nagyon fájt, a röntgenkép szerint ideggyulladásom volt. Az ideget kivette és gyógytömést tett bele amit ideiglenes töméssel zárt. A végén még egy röntgenkép készült mely szerint jól sikerült a gyökértömés. Viszont a fájdalom továbbra is fennáll a fog gyökere körül még az orromnál is érzem, flectort szedek úgy néhány órára mérséklődik a fájdalom ami egyébként kibírhatatlan. Az arcom a szemfog fölötti területen kissé duzzadt. Azt szeretném kérdezni , hogy mennyire normális ez az erős fájdalom? A fogorvosom 3 hét múlva rendelt vissza a végleges tömésre, de sajnos az ideiglenes már aznap este kiesett? Lehet ez a baj? Köszönöm válaszát , további szép napot! Tímea