A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Gyökérkezelt bal felső ötös fogamat gyökérkezelték. Már 3 alkalommal voltam kezelésen, mindhárom alkalommal gyógyszeres tömést tettek a fogba (Klion és még valami). Legutóbbi alkalom most pénteken volt. Szombat reggel arra ébredtem, hogy nehezen tudom kinyitni a szemem. Mindkét, de főleg a bal oldalon vizenyős dagadt lett a szemem környéke, és az orrnyereg mellett. A kezeim, ujjaim, tenyerem viszketett, piros volt mindkét kezem, majd kiütések jelentkeztem először a combjaimon, majd a karjaimon. Gyógyszerallergiára gondoltam. Voltam fogászati ügyeleten, ahol azt mondta az orvos, hogy nem lehet a Kliontól, mert eddig is az volt benne, és a gyökérkezelt fogba tett gyógyszer nem kerül a véráramba, tehát nem jelentkezhet ilyen allergiás reakció. Ez valóban így van? Nem vette ki a tömést, és ujabb antibiotikumot írt, Dalacint. Az elmúlt 3 hónapban ez már a sokadik. Ha nem a gyógyszeres tömés, akkor mi okozhatja a tüneteimet? Ittam Calcium pezsgőtablettát, nem tudom az segített-e, de csökkent a viszketés és a szem környék duzzanat, majd estére újra erősen viszkedett a kezem és a talpam, piros lett, a kiütések is erősebben látszódtak. Tanácstalan vagyok, mit tegyek?
Válaszukat köszönöm!
Márti
A bal felső 5.dik fogamat már 4 éves gyökérkezeltették. Tavaly nyáron letörött ebből a fogamból egy darab és kiderült, újra gyökérkezeltetni kell és gyulladás is van alatta. Kaptam egy cirkónium koronát. A kezelés után a mai napig érzékeny a fogam az édesre,rettenetesen belenyilal a fájdalom pár másodpercre. Kopogtatásra is érzem,hogy az a fogam fáj. Van,hogy néha minimalisan nyomásra is fáj. Voltam fogorvosnál,aki azt mondta ,hogy a körülötte lévő fogak egészségesek,illetve egy minimális lyuk van az egyiken de azzal még ő nem foglalkozna,nem abból jöhet a fájdalom. Készült panoráma rt, ahol tisztán látszódott,és a doktorúr is mondta,hogy krónikus gyulladásom van a gyökérkezelt koronám alatt. Azt mondta ,csak foghúzással lehetne megszűntetni fájdalmamat.
Szeretném megkérdezni,az Önök véleményét is erről,hogy valóban csak a fogam elvesztésével szabadulhatok meg e szörnyű fájdalomtól.
Pár hete megütöttem az egyik felső nagy metszőfogamat, akkor nem látszódott rajta semmilyen elszíneződés csak kicsit érzékeny volt. Mostanra eléggé elszürkült, fájdalom nincs viszont néha érzékennyé válik. Fel tud szívódni ez az elszíneződés vagy valamilyen módon csökkenthető?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Doktor úr / Doktornő
Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy van egy gyökérkezelt fogam ami letört sajnos egy ideje elhanyagoltam es melette egy dudor jelent meg az inyemen fáj is a fog. A fogbelseje szürkes fekete (kb 1 eve voltam fogorvosnal de csak fogkő leszedesen) Kérdésem arra irányulna mit lehet ezzel tenni? Mennyire veszélyes? Ön szerint ki lehet tisztitani és megmenteni a fogat? Nagyon félek a foghuzastol de lehet nincs mas megoldas. Válaszát előre is köszönöm.
Egy három hónapja gyökérkezelt felső 6os foggal kapcsolatban lenne kérdésem. A fog elhalás miatt lett kezelve és összesen 5 kezelésben lett kezelve, mikroszkóppal. A kezelés előtt, közben és a gyökértömés elkészítését követően is készült cbct felvétel, tehát egy szavam sem lehet. A kezelés során 3 csatornát talált az orvos, a negyediket sokáig kereste, cbct felvételen is, de nem volt. A végleges tömés óta nagyon szépen gyógyul, a 3 hónapos kontrollon is csak akkor volt érzékeny, ha a fog gyökerénél megnyomták erősen. Hidegre, melegre nem reagál, a kopogtatást is alig érzem, de nyílván más érzés mint a többi élő fognál, de nem fájdalmas. Az egyetlen problémám, hogy tompán még szokott fájni minimálisan, de nem annyira, hogy gyógyszert vegyek be, inkább akkor érzem ha figyelek rá. A 3 hónapos cbct szerint tökéletesen gyógyul, épül vissza a csontszövet és azt mondta az orvosom, hogy a gyulladás még normális ennyi idő után, a szervezet le fogja küzdeni. Valóban ennyi idő a gyógyulása a csonthártyának elhalt fog esetén? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Uniklinik!
Abban tudnának segíteni, hogy meddig érdemes halogatni egy gyökérkezelést, reménykedve, hogy még megnyugodhat a fog?
Van egy tömött felső 4. fogam.
1 hónapja történt töméscsere alászuvasodás miatt. Sajnos így az új tömés már nagyon közel van a pulpához.. Fúrás közben fájt is.
Olyan tüneteim vannak, hogy pár naponta elkezd éjszaka fájni,akkor felébredek a fájdalomra…ha felülök jobb lesz, illetve általában napközben többé-kevésbé elvagyok vele.
De amikor éjszaka fáj akkor az azért eléggé rossz és megijedek.
Mikor kérjek időpontot gyökérkezelésre?
-amikor már fájdalomcsillapítóra sem reagál?
– amikor már nappal is fáj?
-vagy próbáljak még egy hónapot várni, hátha megnyugszik és addig fájdalomcsillapító?
Vagy hogyan dönstem el?
24 éves női beteg vagyok. Bal felső 5-ös fogam 1-2 éve panaszos volt, több fogorvos is megnézte, és nem találtak semmi elváltozást (rtg,cbct,vizsgálatok). Végül gyökérkezelve lett, gondolván, akkor megszűnik a panasz. Ez 3 hónapja volt, azóta is nagyon erős fájdalommal küzdök, de továbbra sem látnak semmi elváltozást/ kimaradt csatornát (egyedüli gond az, hogy túl lett tágítva és tömve).
Felmerült, hogy neuralgiás eredetű lehet a fájdalom, de ezt csak én, laikusként gondolom.
Mindent meg szeretnék tenni hogy ne kelljen kihúzni a fogamat, érdeklődnék hogy van-e bármi javaslatuk, esetleg Önökhöz lehet e fordulni ennyire komplex problémával, van e specialista akit ajánlanak?
Rezekált fogat szabad-e mikroszkópos gyökérkezelés során újratömni?
Esetemben ez több, mint 2 hete megtörtént, s azóta egyfolytában sajog a kezelt fogam.
Hozzájárulhat-e ehhez, hogy nem kofferdam izolálásban történt a kezelés?
Segítségüket előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Dobronyi Éva
Jó napot kívánok.
szeretném megkérdezni bal kettes felső fogamat áttömték és azóta ráharapásra fáj folyamatos diszkomfort érzet van régen gyökérkezelt fog tömés nem magas állitólag csiszoltak belőle rtg gyulladás nem látszik 3hónapja tömték.Köszönöm válaszukat
Nem látható gyulladás, mégis fáj és érzékeny a fog
Kedves Doktornő/ Doktor úr!
Nagyjából egy hónapja a bal oldali 5-ös fogam hidegre, melegre nagyon érzékeny lett és nap közben, illetve éjszaka is meg szokott fájdulni nem túl erősen, de zavaróan. Hidegre nyilaló, melegre pedig percekig eltartó, erős fájdalmat érzek.
A furcsa, hogy ez azóta van így, hogy a mögötte lévő, 6-os fogamat betömték, így először azt hittem, ezzel van a probléma, de kopogtatásra érzem, hogy az 5-ösből ered a fájdalom. Ebben is van tömés, nagyjából másfél éves, de eddig nem volt vele gond.
Voltam fogorvosnál, ahol készítettek röntgenfelvételt (ezt a drive-linken csatolva küldöm), de nem találtak gyulladást, így egy kissé tanácstalanul álltak a problémához. Antibiotikumot kaptam azzal a megkötéssel, hogy ha elmúlik tőle a fájdalom és az érzékenység, akkor gyökérkezelni kell. Ez három nappal ezelőtt volt, még nem érzek változást.
Amiatt írok, hogy esetleg egy más véleményt is megismerjek, valamint hogy megkérdezzem, Ön szerint is a gyökérkezelés lenne-e az egyetlen megoldás.
Köszönöm előző válaszát a nem látszódó pulpámmal kapcsolatban. Írta, hogy fontos szempont az életkorom, ezért megírom. A 46. életévemben járok. Sajnálatos módon az első 44 évemben a fogköztisztítást lényegében mellőztem, azóta jobban igyekszem. Az is igaz, hogy a mostohámnak nem rég 3 fogát húzták sájszebészeten, ezért talán picit megrémültem. Igaz ő legalább 25 kemoterápián van túl és évek óta nem látta fogorvos a fogait, én pedig rendszeresen elmegyek államiba és magánba is az utóbbi években. Akihez alapvetően magánban járok, ő 30 éve praktizál és szájsebész is. A halovány pulpával rendelkező foggal azért mentem el hozzá, mert szürkének láttam és az államiban nem csináltak vele semmit. A magánpraxisban az orvosnak is feltűnt a színe, kérdezte is, hogy volt-e gyökérkezelve. Mondtam, hogy nem, végül abban maradtunk, hogy vélhetően a régi tömések miatt látom szürkének. Ezt követően készítette a CT felvételt, majd tömést, amit azzal kezdett, hogy egy ceruzavastag fúrószárral fúrta meg a fogam. Talán hidegre érzékenynek érzem amúgy, de egy pillanat alatt el is illan az érzet. Mivel előtte egy fog hiányzik, ezért nem szeretném elveszteni, pláne mert nem is biztos, hogy kaphatnék implantátumot. És a tippet is köszönöm, olvastam, hallottam, hogy a nagyörlőknél valóban a mikroszkópos technika a hatékony. Az alatta látható fogon ezt meg is tapasztaltam kb. 8 éve. A tisztábban látás kedvéért belinkelek két ct-t, ami után a tömések, illetve az egyiken látható bölcssességfog eltávolítása megtörtént. https://ibb.co/Dbqd8g7
Akkor ezek alapján a felvételek alapján a rajta látható fogak konzerválhatónak látszanak? Az életkorom miért érdekes egyébként, elsorvad a pulpa idővel?
Milyen okai lehetnek, ha a pulpa nem igazán látszik a radiológiai felvételeken?
Üdvözlöm! Az egyik felső hatos fogamról van szó. Meggyőződésem, hogy fog élő, hiszen a hideget bizonyosan érzékelem vele. 2020 végéről, illetve 2023 elejéről van panoráma felvételem, amiken nem igazán látok csatornát vagy pulpakamrát. Tavaly tavasszal készült CT felvétel is róla, azon is csak egész pici részen látszik eltérő árnyalat. Az igaz, hogy elég nagy tömés volt benne, sajnos a 7-es fog felőli oldalán is. Körzeti fogorvos is látta, de magánpraxisban kezelték később. Nem merült fel gyökérkezelés, csak tömést csinált az orvos. Egyáltalán mekkora jelentősége van, ha egy felső fogon alig látszik a fogbél? A melette lévő 7-es fogon szerintem nincs olyan nagy tömés, de a gyökércsatornák azon sem látszódnak, csak az a rész, ahol a szarvacskák is vannak. Legalábbis én akárhogy nagyítom nem igazán látok benne mást. Vagy lehet, hogy a felvétel rossz? Köszönöm