A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Gyulladás

Tisztelt Uniklinik!

Kedden jártam először fogázaton a Szent Királyi fogászaton. Aznap röntgen után egyik doktor húzta volna, de egy másik már menteni szerette volna. Aznap végül gyöérkezelve lett a jobb hatsó 7 fogam. 2 lidokaint kaptam vezetésesen, az érzéstelenítő elmúlása után, már éreztem, hogy nem tudom kinyitni a szám. Másnap visszamentem, mert bedagadt az állam alatt és a szájnyitásom továbbra is korlátozott maradt. Ekkor kaptam antibiotikumot, a számat tornáztatni kell, a fogamat pedig felnyitották, hogy azon keresztül örüljön a genny. Naponta jártam vissza azóta tisztítására. Sajnos azon keresztül nem ürül, de ugy látják az amtibiotikum ha lassan is, de javít a helyzeten, hétvégére még nem zárják le, mert hátha mégis ürül + nem durranjon be véletlenül sem. Én nem látom, hogy bármennyire is javulna.. sőt. Úgy érzem mintha terjedne át a másik oldalra. Normális ez?

Betört fog gyökér

Üdv. Március 18-án kihúzták a jobb felső bölcsesség fogam ami vélhetőleg gyulladt volt mert nem hatott az érzéstelenítő. Ígyis kihúzta az orvos hogy mindent éreztem. Sajnos olyan erős volt a gyökér hogy beletört. Azt mondta a fogorvos ki fogja forrni magát(anyósomnak ki is forrt) de azóta is bent van. 1 hétig feszült a fogorvos azt mondta normális
Házi orvosom adott antibiotikumot mert azt sem kaptam. Pici apró valamik porlottak belőlle és 2db picike kemény sárgás valami is kijött.
Azóta 4 hónap telt el és ma el kezdett feszíteni enyhén és kicsit mintha csípné valami. A.seb még mindíg érzékeny tegnap fogmosásnál enyhén bevérzett. Hátulról csontos ha hozzáérek a nyelvemmel.viszont elől a mellette lévő fogamnál még van 1 horpadás. Kérdésem az lenne hogy ez a kilökődés miatt van vagy fantom fájdalom? Esetleg keressek fel szájsebészt és csináltassak fogröntgent? Válaszukat előre is köszönöm

Fogmosási technika több, egymás lévő fog húzásakor

Tisztelt Uniklinik!

A mai napon több egymás mellett lévő felső fgpgam lett eltávolítva, ezekből 6 db már híd tagja volt, egy pedig rendes fog még.
Több oldalon érdeklődtem a helyes fogmosási technikáról, de eddig sehol sem kaptam választ.
Öblögetni még tilos,akkor mi a teendő?

Várom válaszukat!

Üdvözlettel: H. Gábor

Foggyökér eltávolítása

Jó napot! 16 éves vagyok. Tavaly,kihiztak a jobb hátsó fogamat,es sajnos beletortek a gyokeret. Idén, elkezdtük a fogszabályozáshoz szükséges dolgokat,ami elsokent a gyökér eltávolítása volt júl.13.-án távolították el szájsebészeten,de nem varrták..azota is folyamatosan faj,es ugy erzem mintha a mellette lévő fogam is fajna..szedek a Benuron fájdalomcsillapítót melynek hatására elmúlik a fájdalom,de pár óra múlva újra visszatér..mennyi idő után múlhat el a fájdalom, és ez normális ha 5 nap után is fáj? Köszönöm a választ előre is.

Bent maradt gyökér

Tisztelt Uniklinik!

Ma kihúzták a fogam ami elvolt törve és elvileg nem volt menthető. A gyökere viszont benne maradt mondva h gyökérkezelt fogról van szó.(azt mondták úgy képzeljem el mint egy fát amibe belecsapott a villám, elfog porladni) 1 hét múlva lell vissza mennem, de még ilyet nem hallottam. A kérdésem a következő tényleg létezik ilyen vagy szájsebészeten fogok kikötni?

Fog implantátum/ nyelvzsibbadas

Tisztelt Uniklinik!
8 nappal ezelőtt a felső 4- es, 5-ös fogam helyére implantátumot kaptam mindkét oldalra. Sajnos jobb oldalon a 4-es implantátum mellett a gyokerketelt fogam begyulladt. Hozzáteszem már egy doboz Flector port felszedtem egy korábbi gyokerkezelt fogam miatt és most az implantalas után is szedem. A doktornő akihez járok Dalacint írt fel. Két napja azt vettem észre hogy zsibbad a nyelvem felszíne középen? Okozhatja ezt az implantalas vagy esetleg a Flector por? Ha implantátum okozza akkor ilyen esetben mi a teendő? Köszönöm szépen válaszát előre is.

Emphysema

Tisztelt Cím, Segítséget szeretnék kérni. Hétfőn egy letört régi tömött fogat akartam megcsináltatni. A kezelést elkezdtek és másfél óran keresztül folyt a tömés. Végén nem tudta betomni így gyógytomest kaptam. De mikor felalltam a kezelés oldalán a fejem többszorosere duzzadt, a szemem alatt is, recsegett a bőr ahogy hozzáértwm a fülemre alig hallottam. Kérdeztem hogy mi ez oh majd elmúlik.Kedden visszamentem ahol közölték hogy ez nem fog ról van és h szedjek flectort majd elmúlik. Kedd du elmentem a körzetishez aki közölte hogy levegő került a szovwtekbe ne aggódjak betomte a fogat. Szerdán elmentem a szájsebészetre mert csak duzzadt volt az arcom ahol nyaki uh és röntgen készült és látták a levegőt. Csütörtök írták fel azibiot 500.De h lecsiszoljak a fogam vissza kellett mennem a körzetishez aki végül úgy döntott h az inyem begyulladt kihúzta. Mióta kihúzta a fülem kegyetlenül fáj nyelesre és anélkül hasgat bele. Flectort szedek és most aflamint kezdtem. Merre induljak meg? Foghúzás után és ennyi kezelés után normális hogy a fül fáj ennyire. Szombaton elmentem a full orr gége sürgősségire ahol tényleg alaposan megvizsgaltak. Minden rendben volt. Hétfőn megyek a körzetishez. Az arcom teljesen lement nem recseg az arcom. A levego okozhat ott nekem talyogot? Fáj a fülem nyelesre és lüktet érzem h eldugul. Merre induljak? Köszönöm

Fog letörés

Joestet! Azt szeretném kérdezni hogy 2hete letört a fogam alul majdnem a fele viszont ma este eszrevettem az inyemen egy piros pöttyöt ahol a fog letört és véreset követem párszor hogy ez mi lehet?megyek majd szájsebeszetre mert ezt már megmenteni úgysem lehet!Koszononszepen🙏

Gennykitörés a fog fölött ( fisztula)

Tisztelt Doktorúr/ Doktornö!

Kb. másfél évvel ezelött a bal felsö oldalon hátulról a harmadik fogamat ki kellett húzni, mert elfertözödött. Foghúzást követö napon a leghátsó fog mögött egy erös forró érzés öntött el és nagyon gyorsan egy óriási fájdalmas fehér folt jelent meg a fogam mögött. A fogorvos nem tulajdonitott neki jelentösebb szerepet. Ez a fehér folt 2 héten belül elmúlt. Fél évvel késöbb kezdtek el különbözö problémák megjelenni. A leghátsó fogam és az amögötti rész ( foghús) folyamatosan gyulladt állapotban volt. Ezek a gyulladások egész magasra kb. 1-1,5 cm-re a fogfelszin fölé tehetöek. Többször kitört gennyes váladék ( fisztula) és ezek a kitörések mindig nagyon fájdalmasak voltak. Több fogorvos, fül-orr-gégész és szájsebész is megvizsgált, készült koponya és nyaki MRT, feji CT panoráma röntgen és nyálminta is. Minden negativ. Kb. 2-3 hete elkezdtem ujjal a hátsó fog mögötti részt egészen a nyálmirigyig mélyen nyomogatni, aminek hatására egy minden eddiginél erösebb kitörés történt, az arcom bal felét elzsibbasztotta, nehezemre esett a számat összezárni és egy förtelmes aroma-szájiz társult ehhez a kitöréshez. Feltételezhezöen egy ciszta lehetett, de sajnos ezzel a probléma nem oldódott meg teljesen, mert azóta napi szinten többször fellángoló zsibbadás és enyhe belsö fájdalom jelentkezik a bal hátsó fog fölötti részen. Nagyon úgy néz ki, hogy magától nem fog megszünni a panasz. Elképzelhezö, hogy az utolsó fog gyökere okozza ezt a panaszt vagy a csontszövet fertözödhetett meg? Mely orvoshoz fordulhatnék, aki segìtségemre lenne? Fogorvos vagy szájsebész? Milyen vizsgálat mutatja ki a fogcsontok és az ìny részletes állapotát? Elöre is köszönöm a segìtségét. Üdvözlettel, Zsolt

Bölcsességfog eltávolítás

Kedves Doktorúr/Doktornő!

Június 25-én műtetéti beavatkozás során eltávolítják egy majdnem háromnegyedig kinőtt bölcsességfogam, mert nem tud előtörni és sok problémát okoz. A fognak van helye kinőni és jól is nő, ennek ellenére mégis úgy döntött a fogorvosom, hogy jobb lenne eltávolítani. Így, hogy már ennyire kint van maga a fog, könnyebb lesz az eltávolítása? Jelenleg antibiotikumot szedek rá, mert be van gyulladva… A gyulladás le fog menni a műtét kezdetéig? Remélem, nem fog fájni. 🙁
Köszönöm előre is a választ!
Üdv
Gerda

Szájsebészet

Jó napot! Június 9-én voltam bölcsességfog húzáson, amit nem bírt a doki kiszedni, mert túl nagy volt a fog és egy órán keresztül próbálta kiszedni. Kaptam közben is érzéstelenítőt, mert begyulladt. Másnapra feldagadt az arcom, ez estére lejjebb ment, péntekre a szemem alatt is bedagadt, ez akkor este le is ment a szememről, de felhívtam a rendelőt mert nagyon megijedtem. Azt mondták ne pánikoljak, szedjek dalacint és természetes, hogy bedagadtam. El kezdtem szedni a gyógyszert. Ma reggelre a szemem felett is bedagadt. Kezdjek el pánikolni és mennyek ügyeletre, vagy nyugodjak meg és szedjem az antibiotikumot?

Implantátum

Jó Napot kívánok!
2 hete implantátum beültetésem volt. 8 db felülre, 8 db alulra egyszerre. Nem kellett csontosodásra várni.
1 hete van bent mindkét fogsor ideiglenes ragasztással. A felsővel nincs gondom, viszont az alsó ínyem folyamatosan fáj, duzzadt.
A fogorvosom javaslatára parodontax fogkrémmel mosom, és kenegetem. Cataflant napi 2-t be kell vennem.
A fogorvos türelemre int, azt mondja, el fog múlni.
Kérédésem: lehetséges , előforduló reakció ez ennyi ideig, vagy mihamarabb menjek vissza ? ( én bp-i vagyok, ő vidéken rendel)
Egyébként 1 hét múlva kellene visszamennem. Várjak addig?
Köszönöm előre is szíves válaszukat.
Üdvözlettel:Megyeri J.né