A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

foggyulladás, antibiotikum

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Másfél hónapja a fogorvos elkezdte gyökérkezelni a bal hátsó fogamat. A 3. alkalom után is gyulladás látszódott a gyökéren a röntgenen, ezért specialistához (mikroszkópos gyökérkezelésre) küldött. Oda viszont várni kell, ők fognak jelentkezni az időponttal. Addig is kaptam antibiotikumot (penicillint), de már 3. napja szedem és semmi javulást nem érzek. Igazából a fogam nem fáj, illetve néha érzek szúrkálást az ínyemben; az arcom ami fáj, mintha valami feszítene belül, egészen a szememig, néha olyan mintha valami nyomná belülről a szemem, szinte már zavaróan a nézésbe. Félek, nehogy valami baja legyen a szememnek, mert szerintem már teljesen szét van terjedve a gyulladás az arcom bal felében. A kérdésem az, hogy hathat az antibiotikum a fog megnyitása nélkül? Én úgy tudtam, hogy a fogat meg kell nyitni, hogy a genny távozni tudjon. A fogorvos viszont azt mondta ő már nem nyúl hozzá, mert minden megnyitásnál esély van a baktériumok bejutásának. Meddig szabad ezzel még várni? Inkább menjek vissza hétfőn és húzassam ki? Válaszát előre is köszönöm.

Zsibbadás

Tisztelt Doktor Úr/Nő
Tavaly októberben volt egy fekvő bölcsességfog eltávolításom lent bal oldalon. Komplikációk léptek fel, ömlött a vérem nem akart elállni. 1.5 óràt szenvedtek vele mire el tudták égetni az ideget . Ezek utàn a bal oldalon az ajkam és alatta plusz az ínyem is érzéketlenné vált. Jelenleg javulást nem nagyon veszek észre. Valamennyire érzek vele de sokszor inkább ha hozzá érek vagy kihúzom a szám akkor fáj.. fogmosásnál is teljesen más az ínyem , nem érzem úgy. 🙁 kérdésem az lenne, hogy így 6 hónap után is van még remény , hogy helyrejöhet? Eléggé zavaró, még arcmosásnál is 🙁 és milyen B vitamint ajánlana rá? Köszönöm

Bölcsességfogfájás

Bölcsességfogfájás miatt írok. Csak az egyik fáj (alsó, bal oldalon, már 2 napja). Időnként szokott fájni, de nem ilyen sokáig. Cataflammal elmúlik a fájdalom de csak ideiglenesen mivel 8 óra után megint kezd fájni. Dr. Opyakin Viktorral szoktam járni, utóljára fogszabályozást kapcsán, amit be is kéne fejezni. Ilyen esetben tudtok ellátni? vagy inkább várjak még par napot, hogy hát ha elmúlik?

Érdeklődés

Tisztelt Doktor Úr /Nő
Másfél éve volt porcelán fogpótlásom!Tegnap este fogmosásnál észre vettem a két korona közötti műfogamon egy tűhegynyi szabályos lyukat. A kérdésem az, hogy ez mitől lehet és okozhat e bármilyen problémát? Evésre odafigyelek nagyon keményet nem szoktam rágni!Most sajnos nem tudok elmenni orvoshoz sem! Válaszát előre is is köszönöm!
Üdvözlettel :
Kriszti

letört fog

Tisztelt doktor úr/nő!

Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy jobb hátsó fogamból letört egy darabka,még éppen az íny felett,elmentem fogorvoshoz aki kiszedte a tömést,de nem csak a letört fogamból hanem az előtte lévöböl is úgyanis amalgám tömés volt benne,majd „fúrta faragta” végül azt mondta ki kell húzni,megijedtem aztán tanakodtak az orvosok bejött egy másik fogorvos aki szerint nem kell eltávolítani,és betömte ideiglenessel,majd vissza mentem és ismét ideiglenes tömést kaptam.Egy hét múlva kell vissza mennem,de előre félek,hogy mik a terveik a fogaimal,eddig tömésről van szó,a terület nincs begyulladva egyelőre nem fájj.Sajnos nem mindent értek meg,mivel nem Magyarországon történik az eset.
Ön szerint mire számíthatok?Lehet még ebből foghúzás is vagy milyen terveik vannak,hogy most ideiglenes tömésem van?Nincs gyökérkezelve a fogam,de nagyon megijesztett,hogy egyik percben az egyik doki fogat akar húzni míg a másik nem!Nagyon szépen köszönöm a válaszát.Üdv.Mónika

Fogzománc

Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék hogy ha a fogzománc lepattog akkor mit lehet tenni?

Szájnyálkahártya

Tisztelt Doktor Úr! Vőmnek a szájnyálkahártyán buccán megjelent egy pirosas sárgás folt,kb.3 hete.Azóta a másik oldalon is lett egy kisebb.A nyelvével kissé érdesnek érzi,de felmaródás szerűnek tűnik,és nem múlik.Pár napja Corsodyllal ecseteli és nystatinos gélt ken rá.Előzménye,hogy kb.2 hónapja a válla miatt steroid injekciót kapott,ezzel egy időben volt egy foghúzása,ott ahol az első folt kialakult, viszont mielőtt kijött a régebbi folt,előtte diót evett,és mielőtt kijött a másik akkor is.Nem fáj,egyéb panasza nincs vele.Mi lehet ez? Illetve lehet ehhez köze akár a steroidnak,akár a diónak?Mit kellene tenni vele? Sajnos jelen helyzetben nincs lehetőség megnézetni senkivel… Köszönöm.

Tejfog feketedèse

Jö napot kìvànok!
Szeretnèk segìtsèget kèrni,mert 11 hónapos kisfiam foga elkezdett feketedni.(lyukadni?)Alsó középső metsző közül az egyik.Illetve a felső metsző fog nem fekete,de a a fog tetejènèl,ahol az ínnyel találkozik ott szürkül.Minden nap mossuk babfogkrèmmel.Illetve semmi cukrosat nem kap.Az anyatejes tàplàlàs miatt èn is vigyàzok a cukros ètelek bevitelère.Mit tudok még tenni annak èrdekében hogy ne romoljon tovàbb a helyzet?Vagy esetleg tudom e mèg visszafordìtani?

Vàlaszàt és segìtsègèt előre is köszönöm

Fájdalom , új korona széle vág

Tisztelt Doktor Úr/Nő!
Két hete kaptam koronát híddal. Alúl a két első 1 -1 es fogam hiányzott. Ez lett pótolva műfoggal úgy, hogy a kétoldalt mellette levőkre kerűlt korona és ezek tartják. Sajnos a műfogak első alsó széle nagyon mélyre nyúlik és vágja az ínyem tövénél az alsó ajkam felé indúló nyálkahártyát. Nagyon erősen élesen fáj , az idegeket érintheti. Az ajkam és állam zsibbad. Ahogy mozog elől mikor eszek kínos.
Gingisol, gengigél, plogosol hiába.Most a korlátozások miatt vissza sem mehetek. Gyanitom h meg sem gyógyúlhat és le kell majd vagdalni. Ha lehetne csak a két műfogat vágatnám ki mert a tartó koronákkal nincs baj. Mit tudnának javasolni?
Köszönettel Zoltán

Ínygyulladás

Tisztelt Uniklinik!

Mikor máskor, mint ebben az időszakban, de ínygyulladásom lett a felső koronás fogsoromon. Vérzik, fel van dagadva, nem nagyon tudok enni sem. Ez akut esetnek számít, kaphatnék rá vmit? A háziorvosom dalacint írt fel, nem használ.
Curaseptet használok és sós vizet, másfél hete, de nem javul:((
Köszönöm
Szilvi

Fogászati góc, foltos hajhullás

Tisztelt doktor úr/hőlgy.
Nekem egy olyan problémám lenne hogy kb 2 hónapja elég komoly szinten elkezdett foltokban hullani a hajam. A bal alsó rágófogamat tartottam bűnösnek, mivel közvetlen a fog alatt lett egy nagy dudor az állkapcsomnál, illetve a fogínyemnél is.. Voltam vele fogorvosnál, és itt jön a bökkenő. Nem húzta ki, hanem gyökérkezelte. Belerakott egy ideiglenes tömést. Azt mondta a dudor le fog menni, de sajnos több időpontot nem tud adni a korona virus miatt.. Reméli beválik az 1 alkalmas gyökérkezelés… Ezzel nincs is baj, úgy néz ki bevállt, és talán a hajam is visszanő de sajnos az ideiglenes tömésem kezd lassan kiesni. Most mi lenne a teendő? Időpontot nem tud adni amíg a járvány nem szűnik meg mert nem dolgozik. A kőrzetes fogászaton meg csak akkor látnak el ha nagyon fontos ( húzni kell)
Válaszát előre is köszönöm
Juhász Balázs

8 éves gyerek gyulladt tejfog.

Jó napot. Szeretném megkérdezni hogy a 7 éves kisfiam felső 4.tejfoga felett van egy duzzanat. Az előtt fájt neki a foga de mióta van ez a duzzanat nem fáj neki. Mi a teendő ezzel a duzzanattal? Genny lehet? Ithon gyógyszerrel tudom kezelni? Aggódom. Vagy fogorvos szükséges?