A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
KEDVES DOKTORNŐ! CISZTA VOLT A SZÁJ PADLÁSOMON,AMIT MEG MÜTÖTTEK.VISZONT MÉG A HOLYAGOT MOST IS UGYAN UGY ÉRZEM A SZÁJ PADLÁSOMON. MA VOLTAM VARRAT SZEDÉSEN MONDTAM A DOKTOR URNAK, AZT MONDTA,HOGY Ő NEM LÁT SEMMIT ÉS, HOGY NINCS OTT SEMMI. TELJESEN TANÁCSTALAN VAGYOK, NAGYON FÉLEK IS,HOGY VALAMI BAJOM LEHET ETTÖL A HOLYAGTOL. MITTEGYEK, HOVA FORDULJAK? SEGITSÉGÉT ELÖRE IS KÖSZÖNÖM!
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! Egyrészt a tanácsát szeretném kérni a továbbiakat illetően, másrészt a véleményét az eddigiekről. 2-3 hónapja elkezdett kibújni a bölcsességfogam az ínyem alól. Már majdnem félig szétnyílt felette az íny, amikor 1,5 hónapja egy apró ételdarab mélyen beleszorult rágás közben. 1-2 nap alatt teljesen bezáródott a lyuk, bedagadt a fog feletti íny (és látványosan az arcom is), alóla pedig szivárgott a genny. 1,5 hét antibiotikum után szinte semmi genny, újra nyíló lyuk, minimális dagadás… Viszont eleinte a bölcsességfog tövében, majd a következő fog tövében éreztem nagyon enyhe fájdalmat, amiből egy láthatóan vérrel teli ínyduzzanat alakult ki. Gondoltam megörökítem a látványt. A felvétel közben váratlanul kifakadt, és KIJÖTT a 1,5 hónappal ezelőtt – egy foggal arrébb – beszorult ételdarab! Nagyon meglepődtem. :)A videót tegnap este készítettem és töltöttem fel a YouTubera:https://www.youtube.com/watch?v=urupfaCg_Jc Egymás mellé tettem a közvetlenül a felvétel előtt és az utána 10 órával készült képeket, szerintem ezzel a sebbel nem sok gond lesz:http://www.bolvari.hu/100012/10.jpgEgyébként 1 hónapja készült panoráma röntgen a bölcsességfogam miatt. Az R-rel jelzett oldalon volt problémám ételdarab miatt az alsó bölcsességfogammal, a túloldali pedig problémamentesen „fekszik” az ínyem alatt:http://www.bolvari.hu/100012/P1.jpg A megfelelő szájhigiénia mellett szüksége van valamire a fogaimnak/ínyemnek, vagy a fentiek alapján rendben vannak?Köszönettel, Tamás
Kedves doktornö. lassan elmultak a fájdalmaim a huzást követö 5. nap után.viszont észrevettem egy darabot vagyis a fogam egy darabját ami bent maradt. gondolom nemkéne ottlennie. mit lehet ienkor tenni? ezt kiszedik vagy kiesik magátol?okozhat e ez még problémát esetleg fájdalmat gyulladást ismét?
Tisztelt Fogorvos/Nő!Tavaly december elején zárult le a jobb felső 6-os foggal kapcsolatos, mintegy féléves kezeléssorozat, mely szerint egy régebbi korona alatt begyulladt fogamat rendbe tették: további idegek kiölése,átöblítés, gyökértömés csere és négy-tagú, új korona. Már a kezelés elején mondta a fogorvos, hogy ugyanezen korona alatt a bal felső 4-es fogam is szó szerint „kirohadt”. majd a 6-os fogammal foglalkozott hónapokon keresztül és a végén, nem tértünk vissza a 4-es fogra. Én is úgy voltam vele, lehet, hogy mégsem kell rá visszatérni(?) és örültem, hogy a végére értünk! Rá kb. 2-3 hétre elkezdett fájni (nyomásra érzékeny lett) a 4-es fog fölötti rész.Azóta a fogorvosom nem dolgozik, a helyettese azt javasolta, várjuk meg azt a fogorvost, aki csinálta, mert valószínűleg le kell venni a koronát, amely közel 100 eFt volt, mert ő „nem vállalja” koronán keresztüli gyökércserét, levenni viszont az előzmények ismeretében nem engedtem.A rtg. alapján a szájsebészeten is megerősítették a gyökércserét, majd előreláthatólag resectiót hajtanak vére. Azóta fellépett a először a bal könyökömben, majd közvetlenül a fájdalmas részbe történő 3x injekció után a bal felső karomban fájdalom, mely azóta is gyötör. A reumatológus kérdezte, hogy nincs-e góc a szervezetemben és „eszembe jutott”, hogy a foggyökér cserére várok. A fogorvosom azóta nem dolgozik, a rövid időtartamú helyettesítések miatt húzódott el ennyire a beavatkozás.Három dolgot kérdeznék ügyemben:1. Nem szeretném leszedetni a koronát anyagiak miatt, lehet-e koronán keresztül gyökércserét végezni és ezt szakrendelésen meg tudják csinálni, vagy csak magánrendeléseken foglalkoznak ilyesmivel?2. Elképzelhető, hogy az izületi fájdalmaim a fogam miatt vannak? Meddig lehet „várni”, annak elkerülésére, hogy komolyabb problémáim legyenek belőle?3. Magánrendelésükön mennyibe kerül a foggyökér csere?Köszönettel: T. Zsuzsi
Tisztelt Doktor Úr!Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy a nyelvem alatt a nyálkivezető fél éve szinte minden nap megduzzad, feszítő érzést okoz, gyakran órákig nem múlik el a panasz. Jártam fogorvosnál, de mivel akkor épp nem megnagyobbodott állapotban volt a nyelv alatti nyálkivezető, nem tudott beutalni szájsebészetre. Sok folyadékot iszok, savanyú, citromos italokat is, ezt javasolták. Bizonyos időpontokban, nem tudom minek a hatására néha hatalmasra megduzzad, reggelre pedig visszaalakul normális méretűvé (majdnem mint a jobb oldali nyálkivezető).Kérdésem, hogy ez hogyan kezelhető, romolhat-e ez az állapot?Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel,Várnagy Tímea
Tisztelt doktor úr/nő!Pár hete letört a jobboldali szemfogam,elmentem fogorvoshoz aki gyökérkezelte(kétszer)majd megcsinálta a gyökértömést.Ezután egy csapos kerámia fogat rakott fel.A fogam nem fáj,nyomásra kicsit érzékeny,viszont néha feszül,főleg evés után.Azt szeretném kérdezni,hogy ez(a feszülés)normális-e?A fogat egy hete rakták fel.Válaszát előre is köszönöm!
8fogam előre áll a felső fogsoromon.Mit tegyek? Rakassak rá fogszabályozót?És ha az kell akkor mennyibe kerül nekem?Az alsó fogsorra is kell vagy csak a felsőre?Kivehető rögzített vagy éjszakai kell?Válaszát előre Köszönöm:Nóra
Tiszteletem! 36 éves vagyok és-nem vagyk rá büszke-20 éve nem jártam fogorvosnál. (nem volt semmilyen problémám,jelentős fogkövem,stb..) Az egyik hátsó rágófogamnál kicserélték a tömést,más jelentős gond állítólag nem volt. Rögtön utána érzékennyé vált rágáskor,főleg a kemény dolgoknál. Az orvos azt mondta,hogy sajnos ez a jófogúaknál igen gyakran előfordul,amolyan sajátosság.. (??) Azóta eltelt egy év és 70% lett a fogom,de nem tökéletes. A mai napig nem tudom,hogy el kell ezt a válszt fogadjam,vagy utána kéne menni a dolognak. Most egy hónapja adtam egy újabb bizalmat,és az első két fogam közti (kb.20 éves) tömést kicseréltettem. Már másnap érzékeny volt,ezúttal a hidegre. Az 1-2 nap alatt beállt olyan 80%-osra (azóta is ugyanolyan),de a melegre azóta is nagyon érzékeny a fogam. Ha körömmel odanyúlok a töméshez,kifejezetten kellemetlen.. A válasz ugyanaz volt mint tavaly. Jófogú vagyok..,ezért.. Kérem segítsen a válaszával,hogy ennek mekkora valóságtartalma van? Köszönettel.
Tisztelt Doktor Nő/Úr!Február végén az íny teljes takarásában lévő bal alsó bölcsességfogam (melynek gyulladásos állapotáról addig semmit sem tudtam, ugyanis annak semmi jelét nem adta) egy „fistula”-n keresztül szivárgó gennyes váladékkal adta tudtomra, rendellenes működését. Nyomban felkerestem a fogorvosom, aki egy panorámaröntgen elkészítése után megerősítette a diagnózist, továbbá azt is, hogy a fog elhelyezkedése rendellenes, az az állkapocsba be van csontosodva, ill. annak a fogat körülvevő részén még az állkapocscsont is hiányos. Mindezeket látva remélte, hogy a fog menthető és a műtét elkerülhető, ezért antibiotikum-kúrába, különböző erős hatású szájöblögető oldatok használatára, stb. „utasított”, melyek sajnos nem hozták meg a várt eredményt, így amint a műtétre alkalom nyílt, eltávolította a „beteg fogat”.A műtét után a feltárt ínyt összevarta, de a már előzőleg, természetes úton keletkezet (fentebb említett) „fistula” nyílást meghagyta, melynek a véleménye szerint, a későbbiekben magától össze kell majd húzódnia (forrnia) az eltávolított fog által keletkezett üreggel egyetemben. Ezt én szokatlan eljárásnak találom, (melyet szóvá is tettem) u.i. a „megmaradt” kb. 0.5 cm átmérőjű nyíláson belelátok az eltávolított fog üregébe, látom az állkapocscsontom, melyből „kivésésre” került az említett fog, mindamellett, hogy a seb-üreg ill. az állkapocscsont felülete, a felszíni idegek folyamatosan kapcsolatba kerülnek az elfogyasztott táplálékkal, és az azt szállító nyállal és a nehézkes tiszthatóság miatt, a keletkező bomlástermékkel. Mindezek hatására az idegvégződések fokozott ingerlés alatt állnak, az állkapocscsontom anyagát pedig, a savas pH-érték tartományba is át-át csúszó váladék károsítja. A műtét óta eltelt lassan 2 hét, a fent leírtak hatására, a műtét helye és az állkapocscsontom, jobban fáj, mint a műtét előtt, a fogorvosom viszont hajthatatlan abban, hogy a „fistula” nyílásnak természetes úton kell begyógyulnia, bár akár ez a folyamat hónapokig is eltarthat. Hiába kérem, hogy most, miután a duzzanat elmúlt, a műtét helyen is szépen begyógyult egy utólagos műtéttel zárja le ezt a „fistula” nyílást (is) elejét véve az esetleges szövődményeknek. Nem akarom megsérteni őt, de tudni szeretném, hogy helyes -e az alkalmazott „eljárás” vagy milyen más alternatíva kínálkozik számomra, a fogorvos váltáson kívül (ami azért problémás mert hát ugye más betegét ill. megkezdet és „félbehagyott” munkáját más fogorvos sem szívesen veszi át).Megtisztelő és gyors válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!Tisztelettel: „K.L.”
Tisztelt Doktor Nő!Hétfőn délután kivésték,kalapálták,húzták a jobb felső 4-es fogamat.A szájpadlásom teljesen kikészítették.Még aznap 2 szem fájdalom csillapítót meg kellett ennem,és azóta is többször.Szerda reggelre bedagadt a fél arcom,persze visszamentem a Doktor úrhoz megmutatni,de azt mondta,hogy minden rendben,de biztos ami biztos alapon írt fel Dalacin 300mg klindamicint,amit szedek is,de azóta is non-stop fáj a szó szerint a fél fejem. Az lenne a kérdésem,hogy ez tényleg normális dolog,és ha igen,akkor meddig fog még fájni? És még attól is tartok,hogy nehogy egy darab fog ottmaradjon és az elinduljon valamerre a szervezetemben. És még azt szeretném megkérdezni,hogy milyen lehetőségek lennének a koronán kívül a pótlásra?Válaszát előre is köszönöm!
Rendszeresen aspirin protectet szedek, gyökér kivétel előtt mennyi idővel kell abbahagyni a szedését?
Begyulladt két foggyökerem.SZedtem a Dalacint két napig de elfogyott, az orvos Klimicint írt ki.A két gyógyszer ugyanaz?Rendszeresen szedem az Aspirin Protectet, napi 1 szemet.Gyökérkivétel előtt hány nappal kell abbahagyni a szedését, hogy a vérzés ne jelentsen problémát.Segítségüket köszönöm, Fördős Mária
Tisztelt Doktornő Doktorúr!Kedden veszik le a koronákat a két nagymetszőmről. Kérdésem az lenne, hogy a koronát hogyan távolítják el a fogínyről, amire hátul rá lett ragasztva. Nem sérül meg a fogígy a levétel következtében? Továbbá az is érdekelne, hogy létezik-e olyan eljárás, amely során csak egy bizonyos fogat fehérítenek hozzá a többihez ( nem gyökérkezelt fog, de lényegesen sárgább a többinél ).Válaszát előre is köszönöm.