A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Tisztelt Cím! Ez év augusztus hó végén négy egymás utáni napon gyökérkezelték a bal alsó hetes fogamat. Előzmény az volt, hogy korábban ez a fogam már tömött volt, de ez év májusában egy része letört. A fogorvosomnak sikerült újra építeni, ill tömni, de ezt köbvetően hidegre és később harapásra is érzékeny lett. A gyökérkezelést követöen ideiglenesen lezárták és két hétre rá került volna véglegesen tömésre, mert a gyökérkezelés utolsó napján is az inyem még érzékeny volt. Az utsó gyökérkezelési napot követően azonban rágási és szájnyitási problémám jelentkezett, mely meglehetősen fájdalmas és még a mai napig fenn áll. Nem teljes csak részleges a szájzáram, és az inyen is nyomásra erőteljesen fáj. Már a kezelt fogam kihúzását is bevállaltam volna, hogy a problémán, fájdalmam megszűnjön, de fogorvosom ill több más fogorvos és szájsebész sem vállalta be a foghúzást, mert indoklásuk szerint nem tudom megfelelőre nyitni a számat, így meg kell várni a szájnyitási korlát megszűnését. Végül találtam egy fogorvost aki azt mondta, hogy az injekció adásával lehet, hogy elernyed annyira az izmom, hogy hozzá tud férni a fogamhoz, de ez menetközben fog kiderülni, amennyiben nem lazul, akkor legfeljebb lesz egy jó estém.A fogam sikeresen kihúzásra került és vártam a gyógyulást. A foghúzás már másfél hónapja történt, de a szájnyitási korlátom még mindig meg van. Kérdezném, hogy mi okozta ezt a problémát (a gyökérkezelés során rossz helyre beadott injekció, hosszú ideig nyitvatartott száj, vagy a gyökérkezeléssel megsértett csont) ? Mi a teendő hogy teljesen visszaálljon a szájnyitásom, mivel lehetne segíteni a gyógyulási folyamatot? Azt is kérdezném hogy egyátalán elmúlik ez? Legyek türelmes , mert ez egy hosszú folyamat, s nyilán egyén függő? De mégis mennyire lehet számolni időben? Utánna készült több röngen is mely azt igazolja, hogy nincs gyulladásos, ill további problémás fogam, mely ezt fenntarthatná. Válaszukat előre köszönöm! Tisztelettel. Kertesiné Kelemen Ágnes
Kedves DoktorNő, Doktor Úr! Lassan 4 hete volt bölcsességfog műtétem (jobb alsó ) azóta zsibbad az inyem az 1- es fogamtól végig hátra , volt egy pici javulás de közben volt egy epeműtétem és valószínűleg az altatásnál valami történhetett ( tubus betételnél sok ideig volt nyitva nagyra tátva) . Műtét előtt is ha nagyobbra nyitottam a számat akkor is erőteljes zsibbadó érzésem van illetve az orvosom szerint ez nem zsibbadás hanem diszkomfort érzés , mert olyan mintha az inyem triplája lenne. Az idegsérülést az orvos kizárta , de valamiért mégis van ez az érzet. Mi lehet a gond? Inkekció okozta probléma esetleg ? Mi az a vizsgálat ami nagy biztonsággal meg mutatja, hogy mi a gond? Mr vagy Ct? Köszönöm válaszát.
Tisztelt Dr. ÚR/ NŐ! Öt hónappal ezelőtt ( fogászati beavatkozást követően) Luc-Caldwell műtétem volt. Állapotom sajnos nem akar javulni, arcom dagad, fáj, feszít. Rendszeresen járok kontrollvizsgálatra, többször készült CT vizsgálat, ami az orvosom szerint nemigazán mutat olyan eltérést, ami a panaszaimat okozhatja. Szívesen készíttetnék egy önköltséges MR vizsgálatot ( orvosom feleslegesnek tartja), hogy végre kiderüljön mi okozza a panaszaimat. Kérdésem az lenne, hogy elegendő lenne a natív vizsgálat, vagy jobb lenne a kontrasztanyagos? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: H: L:
Kedves Doktor/Doktornő. A helyi fogorvosom beletörte jobb alul kèt rágó fogamat,ami vègül szájsebèsz által lett kimütetve mivel az inyemben 2 db fog átmèröjü ciszta alakult ki. A mütèt kiválóan sikerült egyben kitudták emelni az ideget nem sèrtve(azon ült rajta). 3 hónap telt el azóta semmi panaszom nem volt,azonban pár napja minden emelèsnèl vagy komolyabb fizikai munkánál húzódó,enyhèn lüktetö èrzèst èrzek a mütèt helyèn.
Üdvözlöm! 9 napja volt Jobb alsó bölcsességfog műtétem , 2 napja vette ki a Főorvos a varratokat , de zsibbad a nyelvem és még mindig meg van dagadva az arcom olyan kemény mintha egy kisebb dió lenne az arcomba. A főorvos azt mondta, hogy az ödéma miatt zsibbad a nyelvem és azt mondta, hogy ideget nem érintett a műtét. Mivel tudnám felgyorsítani a gyógyulás folyamatát , mert ez a nyelvzsibbadás eléggé idegörlő , egy pillanatra sem szűnik , a beszédemre is figyelnem kell , hogy ne sejpítsek, viszont ha egy kicsi megtornáztatom az arcom vagy ásítok akkor akkor inkább bizsergés érződik de az is csak egy pár pillanatig . Ha lemegy a duzzanat akkor valószínű, hogy elmúlik mennyire van ennek esélye, illetve valami tanácsot praktikát szívesen megfogadnék . Mi a gyakorlat mikorra megy le a duzzanat , illetve mi okozza? Esetleg a antibiotikum segítene rajta. Köszönöm megtisztelő válaszát.
Fogíny felhúzódása nyaki tömések és fogkőeltávolítás után
Tisztelt Uniklinik!
Korábban volt már nagyőrlőkön nyaki tömésem, mindenféle panasz nélkül. Most kaptam több kisebb fogamra nyaki töméseket, amik után az ínyem drasztikusan felhúzódott. Pl 4 egymás meletti fogamnál kb 3 mm.t egészen biztosan. Eleinte el is vált a fogtól, de visszamentem es lefogkotelenítették ill.megpolírozták, az ínyem azóta is fent van de már tapad a fogra, viszont piros és beszédkor levegőáramlásra érzékeny és kb.3 mm.el még fentebb van húzódva, mint a kiinduló állapotkor. Szájvizet ajánlottak meg fogkrémet sensodynet, meg, hogy várjak. Ez elég? Ettől meg fog oldódni? Illetve ha megnyomom a fognyakat akár kívülről pl.pattanást nyomva is fáj. Van olyan fog ami az ételre az élét nyomva fáj. Ezek a panaszok egyáltalán nem álltak fent, csak a tömések után. Tehát ha eltekintek attól hogy csúnya barna vagy narancssárga nyaki szuvasodásaim voltak amik még nem okoztak panaszt ez a helyzet rosszabb most nekem. A tömések 2 és 3 hete készültek. Mit kellene tennem? Elég a szájvíz és várni? Illetve ez után a teljes fogsoromon megtörtént a fogkőeltávolítás. Elég piros mindenhol az ínyem, ez normális? Van olyan fog ahol kb.az íny felszínén hámsérüléshez hasonló keletkezett, mintha az ínyből egy pici darabot kikaptak volna. Nem mély, inkább olyan, mint amikor valaki kirágja a körme melett a bőrt és az beszakad. Ez velejárója lehet a fogkőtelenítésnek? Mi a teendő, ha a fognyakak a tömött fogakon nyomásra érzékenyek maradnak? A többi nem tömött fogam vagy 2 éve tömött fogaimnál nincs panasz, csak ezeknél, amik nyaki tömést kaptak. Ez valóban elmúlik otthoni fogápolással? Harmadik kérdésem ha gyökérkezelt fog ráharapásra még fáj, és nem érzem panaszmentesnek, ott már a húzás jöhet csak szóba? Illetve kihúzott bölcsességfog helye szépen gyógyul de külső nyomásra 3 hét után is érzékeny, az még normális? Összevarrva nem lett és lefelé halad a seb, még nem ért össze a két ínyrész teljesen. Ez normális? Össze kell, hogy forrjon vagy ez egyéni? Eddig csak összevarrott húzott fogam volt, nem tudom, hogy a nem varrottnak hogyan kell gyógyulnia. Megtisztelő válaszaikat előre is köszönöm!
Údvözlöm! Tegnap de Záhonyi doktornál voltam balalsó fogat huzot ki ami többgyökeres volt.Kérdésem az lenne…24 óra elteltével is bevan dagadva….ez természetes ilyen huzásnál vagy más gond lehet? Üdvözlettel! D. László
Jó napot kívánok! Szeptember 9 én 6 darab fogamon gyökércsúcs műtétet hajtottak végre. A tegnapi napon 16 án a varratszedés megtörtént. A mai nap csütörtök délután, fent, bal oldalon egy fogamnál szétnyilt a sebem. Hívtam a szájsebészetet és holnap reggel tudnak megvizsgálni. Kérdésem, hogy veszélyes e ha szétnyílik a seb, és mennyire gyakori hogy 6 fogat egyszerre rezekállnak? Köszönöm ha válaszol a kérdésemre! Üdvözlettel: FÉ
Tisztelt Doktorúr/ Doktor nő! Letört jobb oldalon alul a második kisörlő fogam, körülbelül 2 hete elviselhetetlen fájdalmat éreztem ami előre nyilallt egészen az államig. Se enni, se aludni nem bírtam. Elmentem fogorvoshoz, ahol egy hete eltávolították a bajos fogat. 5 nap múlva ugyanúgy fájt, mire azt mondták kiesett a vérdugó, így excochleatio-t kellett alkalmazni, ma (08.30.-án) voltam csíkcserén, de a fájdalom nem szűnt meg, csak mérséklődött. Azt mondták már nem kell visszamennem, el fog múlni. Antibiotikumot nem kaptam, a kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mit tudok tenni? Válaszát előre is köszönöm.
Reggelizés közben egy görcsöléshez hasonlítható, néha szúró fájdalmat kezdtem hirtelen érezni a nyelvem bal tövében (legalábbis onnan érzem).
Megnehezíti a nyelést, a rágás pedig szinte lehetetlen. Kb egy fél óráig éreztem, ezután elmúlt, azonban mikor újra enni kezdtem megint belenyilalt. Mi lehet az oka, illetve kell-e orvost felkeresnem?
Üdvözlöm! Két héttel ezelőtt begyulladt a fogam. Elmentem fogászatra és metszést csináltak az ínyemen,hogy a genny kijöjjön. 3napig jártam gézcserére az ügyeletre,majd hétfői napin elmentem a saját orvosomhoz,aki kihúzta a bölcsesség fogam. Azzal nincs is problémám,azt mondta az orvos,hogy nem kell visszamennem,de már egy hete a metszés helye még mindig ott van és egy fehér valami lóg ki belőle. Olyan,mintha nem szedték volna ki belőle a gézt. De mivel már nincs orvos és hétvégén nem is lesz,nem tudom mit tehetnék,mert azért érzékeny és nem is érzem jól magam,hogy ott lóg valami fehér cucc. Az lenne a kérdésem,hogy én azt megpróbálhatom eltávolítani,vagy várnom kell keddig,hogy orvoshoz menjek? Lehet ebből bajom? Előre is köszönöm a válaszát!