A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Múlt pénteken szájsebészeten kivették a 18-as jobb felső bölcsességfogamat. Nem volt gondom vele csak a fogorvosom javasolta, mert fekvő állapotban volt és nyomta a mellette lévőt.
A műtét lezajlott, összevarrták, megcsinálták a sinus próbát ami jónak tünt. Ezután hétfői napon beszéd közben időnként belenyillalt vagy nem is tudom miként jellemezzem. Nem fájt hanem mintha valami villanás lenne vagy ilyesmi. Ekkor viszont szinte azonnal rosszul leszek ami eltart néhány percig. Leesik a vérnyomásom vagy nem tudom. Szédülök is ilyenkor. Ha nem beszélek nincs ilyen. Kicsit félve de csináltam nagyon óvatosan sinus próbát ami eleinte még teljesen rendben volt de hétfőn már kicsi nyomást vagy mit éreztem a fogam helyén. Este rámjött egy rosszullét ami aztán elmúlt. Ma kedd reggel ahogy beszélni kezdtem megint éreztem ezt a furcsa kellemetlen érzést. Már nem merek megszólalni.
Ha eszek vagy iszok nem jön máshol ki a folyadék.
Lehet hogy az arcüreg visszanyilt vagy csak érzékeny ott ez a rész mert nincs ott a fog csak a amit összevartak az takarja a csontot?
Mi lehet ez a kellemetlen, rosszullétet okozó érzés?
Április 2-án kihúzott, gyökércsúcson cisztás fogam helyén még mindig gennyes váladék jön ki, illetve a foghúzás utáni héten eltűnt az ínyemen a ciszta „zsák”, viszont így több mint 1 hónap után néha még „megjelenik” pár órára, és ugyanúgy váladékozik? Mennyi idő mire kiürül a szervezetből?
Tasakos bölcsesség fog és egy túl nagyra nőtt bölcsesség fog
Üdvözlöm,
1 hónappal ezelőtt fájdalom keletkezett a bal állcsontom környékén rágáskor. Ezért óvatosan ettem és egy hét után javult. Majd megint újra kezdődött, es egy alkalommal amikor nagyon fájt, ügyeletre mentem. Bal alsó bölcsesség fogamon tasakokat állapítottak meg , azt mondták még nem szükséges szájsebészetre mennem de menjek vissza ha rosszabb lesz. Visszamentem és azt mondták húzassam ki amint lehet. Magán orvosom leszedte a fogkövet, ő is látta a tasakot, a nyirokcsmomó duzzanatot az állcsont alatt, de megnyugtatott hogy semmi komoly, viszont ő a jobb oldali alsó bölcsesség fogam húzását javasolta, mivel túl nagy és akadályoz a mozgásban, ezért gyulladást okoz a bal állkapcsomban. Egy hét eltelt, és most fogja húzni. Azóta nagyon sokat romlott az állapot, az egész bal oldalon fáj és lüktet az állkapocs, áll csont és az íny körül, nyomásra a bölcsesség fog is érzékeny. Bizonytalanná váltam a jobb oldali b.fog húzásával kapcsolatban, szeretném a balt huzatni ha lehet. Ilyen állapotban ki szabad húzni? A számat már alig bírom kinyitni.
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Egy hete távolították el altatásban a 4 bölcsességfogam. Tegnap szedték ki a varratokat, szóltam hogy zöldes nèha sárga váladék is távozik a sebből. Átmosták a 2 alsó bölcsességfog helyét és Inczeffy pálcát tettek bele. Ma is fogmosás és Corsodil öblögetes után is látok váladékot 37.1 a hőm minden nap. Tegnap megemelték duplájára a sumamaed 250 mg ot amit eddig szedtem 500mg-ra naponta. Szájzáram nincs, fájdalmam sem, miniális kb 1-2 cm duzzanat van még az alsó állkapcsomon ami látszani nem látszik már csak tapintásra érződik. Azt szeretném kérdezni ez a váladékozás komoly bajt jelezhet, vagy nagyobb műtét után így gyógyul a seb? Gyakran kell szájsebésznek kitisztítani ? Hétfőn kell visszamennem. Valamint az állkapcsom közepén picit kevésbe érzek, megváltozott az érzékelés erre mit szedjek, hogy hamarabb visszajöjjön a teljes érzekelés.
,,Először is sürgősen keressen fel szájsebészetet, a gyulladást szükséges megnyitni, a váladékot levezetni, emellett antibiotikum szedésére is szükség lesz! Kezeletlen esetben súlyos következményei lehetnek egy ilyen gyulladásnak!”.
Megkaptam a fent közölt válaszukat.
Az lenne még a kérdésem, hogy mire készülhetek?
Gennyes terület esetén, ha először elvezették a gennyet, csak utána látnak neki műtétnek? Azaz gyulladásmentes környezetben?
Nagyon félek, mert egy kedves ismerősöm majdnem belehalt egy hasonló beavatkozásba, hogy nem vezették le a gennyet, csak erről a gennyes területről rögtön kiműtötték a fogat, és utána összevarrták neki, és a genny „szétszóródott” azon arcfelêben. Vagy kiműtik, de amíg a gyulladás fennáll addig még kezelés alatt tartanak?
Nekem 40+ életkoromra sem nőttek ki a bölcsességfogaim.
Sajnos a jobb alsó bölcsességfog begyulladt, azt nem tudom, hogy minek a következtében, de elkezdett zsibbadni az állkapcsom, és az ajkam alsó része.
Szájsebészeti beutalót kaptam, de most már be is dagadt az arcom, és genny is ürül onnan a hátsó területről.
Ez a jobb alsó ki nem nőtt 8-as fog, és előtte egy betört 7-es gyökér is van, ami eddig soha semmi problémát nem okozott.
A kérdésem az lenne, hogy mire számíthatok most? Egyből kiműtik a fogat, így gennyesen, gyulladtan? El tudják érzésteleníteni? Mitől zsibbadhat az állkapcsom és a szám alsó ajkának a fele? Nagyon félek, hogy nehogy valami komolyabb probléma legyen.
Azt szeretném tudni látható e gyulladás a fenti röntgenen valahol. A felső frontfogak helyén és felette a csontban már szinte állandóan nyomást, testmozgásra és este lefekvéskor megjelenő lüktetést illetve fájdalmat is érzek.
Nyomásra fáj az orrom alatti terület.
Elég gyulladt fogak voltak, húzás után 1 és 3,5 héttel kezdődtek a tünetek amik lassan romlanak. Most tartok a 8.hétnél.
Képes ez a gyulladás magától megszűnni?
Van értelme antibiotikum szedésének önmagában?
Várható hogy elgennyesedik és biztos lesz ennek külső jele? Mitől függ hogy gennyes lesz vagy sem?
A másik kérdésem az hogy excochleatio során át szokták valamilyen fertőtlenítő oldattal mosni a sebet?
SzépNapot!
Tegnapi nap folyaman az arcom elkezdett dagadni, fajt a fogam. Elmentem az ugyeletre, kihúzattam a fogam. ( eleg nehezen tudtak kihuzni)
Ugyanolyan duzzadt az arcom.. sőt..
az lenne a kerdesem, hogy a gyulladt fog eltavolitasaval nem kellene a duzzanatnak is megszunnie? Ha igen az kb hany nap mire lemegy a duzzanat?
Tegnap voltam jobb oldali rágófog foghúzáson,mert nagyon szúvas volt és több darab hiányzott már belőle nem lehetett sajnos megmenti . (Magán orvosnál voltam)
A kérdésem látom a fogam helyét fehéres színű amit látok. Az természetes hogy látom? Az gondolom az állkapocs csontot ugye amiben volt a fogam? Tudom hülye kérdések,de eddig nekem csak bölcsesség fog húzásom volt. Ez a rágófog elégé megviselt természetesen majd ha lesz pénzem megcsináltatom.
Szóval ön szerint a csontot látom ami majd idővel begyógyul 2-3 hét ugye?
Volt egy felső rágófogam, ami felett már tavaly július közepe óta ott volt egy sipoly, ami néha felduzzadt, majd kiürült. Panoráma röntgent is csináltak és gyulladás látszott a problémás fognál. Kaptam rá antibiotikumot. De attól sem múlt el. Ekkor a fogorvos gyökérkezelést javasolt, de az egyik csatornát nem sikerült megtalálni, így végül február közepén kihúzattam a szájsebészeten. Szépen meg is gyógyult a fogam helye, de a sipoly vagy valami kis varszerű valami még mindig ott van. Igaz nem gyűlik fel bele semmi és nem is fáj, ha megnyomom. De ott van. Édesapám szájrákban halt meg 6 éve, azért idegeskedem, hogy mi lehet ez a számban. Kell aggódnom emiatt vagy majd elmúlik magától, ha nincs ott a gyulladt fog már?
Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel: Tokaji Nóra
Két csontpótláson illetve egy csontpótló arcüreg emelő műtéten vagyok túl (implantátum nélkül). Orvosom szerint egy negyedik műtét is lehetséges.(ezt jó lenne elkerülni). Szeretném megkérdezni, hogy önöknél végeznek-e csontpótlást elősegítő lézeres kezelést?
Március 25-én, Hétfőn lesz 6 hete, hogy kihúzták felülről az egyik rágófogamat, nem a bölcsességfogat, hanem az eggyel előttit. Azóta szűkült a seb, de még most sem húzódott össze teljesen az íny, még mindig belátok, és van olyan része belül, ahol pirosas-vöröses, tehát nem fedi hám. Kérdésem, miért gyógyul ilyen lassan? Kívülről egyébként nem piros, nem duzzadt. Amit magáról a húzásról tudni kell, nem egyben húzta ki az orvos, hanem előtte fúróval darabokra repesztette a fogat, és egyenként húzta ki a 3 gyökeret, az ínyen nem kellett vágást ejteni. Elmondása szerint azért így húzta ki, mert ez a fog 3 gyökerű, esély van rá, hogy nem jön ki egyszerűen, beleszakad. Húzás után megmutatta a darabokat, tehát nem maradt a sebben fogmaradvány. 2 hete voltam megnézetni a sebet, azt mondta, hogy gyógyul ez, illetve öblögessek, ezért elkezdtem napi kétszer Corsodylt használni. Én ennek ellenére nagyon lassúnak érzem a gyógyulást, ha egyáltalán gyógyul, és nem pedig megállt.