A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Tisztelt Zuglói Fogászati Központ!Elhúzódó problémámmal kapcsolatban lenne kérdésem Önökhöz. Tavalyi év elején a bal felső 4-es fogamon granulomát talált a fogorvosom, a váladék egy sipolynyíláson távozott a nevezett fog fölött. Ezt követően jó darabig antibiotikumokat adott (Dalacin/Zinnat), majd mivel változás nem következett be, ezért megműtötte (mint később kiderült nem gyökércsúcs-resectió történt, csak felvágta és kitisztította). 1-1,5 hónapig rendben volt, majd megint megjelent a sipoly, feltelt gennyel. Ekkor már röntgen is készült (korábban nem…), felvágta a fogínyemet, hogy a váladék távozni tudjon. Ezután ismét volt némi nyugalmam, de a sipoly töretlenül megjelent. Egy másik fogorvos kicserélte a régi gyökértömést a fogban, de mondta, hogy ha fél év után a kontrollröntgen bármit kimutat, vagy közben újra genny csorog, akkor ki kell húzni. Ez már októberben történt. Idén március végén – ekkor már OEP finanszírozott rendelésre jártam, mert nem bírtam anyagilag – megtörtént a foghúzás, mivel semmit nem javult a helyzet. Ám most egy hónapja megint csorog némi genny, bár már nem olyan intenzíven, de mégis. Emellett a fogínymetszések okozta heg feldagad, vörös, nagyon kellemetlen feszítő érzést okoz, ami állandósult. A doktornő kontrollröntgent kért egy hónapja, és kiderült, hogy a gyulladás kissé ráhúzódott a szomszédos fogra. Szerinte hagyjuk békén és várjunk, hogy a szervezetem legyőzi-e a gyulladást. Tehát beleférne az, hogy négy hónappal a foghúzásom után még mindig van nyoma a gyulladásnak, genny csorog a számba, és nem kell tenni semmit? Nem tudom már hova menjek, tényleg több orvosnál is voltam ezzel a problémával, és teljesen el vagyok keseredve, hogy hiába öltem bele hatalmas összegeket, továbbra sem vagyok egészséges. Félek, hogy ennek komolyabb szövődményei lesznek, de nem tudom mit tehetnék. Nem várok csodát így látatlanban, de egy esetleges megnyugtatásért, vagy tanácsért hálás lennék. Köszönettel: F.N.
Tisztelt Doktornő/Úr!Érdeklődni szeretnék, hogy cirkóniumvázas koronára lehet-e a későbbiekben fogszabályzót tetetni? Felső egyeseimen fémes koronák vannak, de szeretnék esztétikusabb koronákat.Távoli jövőben viszont ha meg tudnám fizetni, kellene fogszabályzó is. Feltehető fémes/cikrkóniumvázas koronák valamelyikére?Köszönettel: Ágica
Kedves Doktor úr/nő! Nekem felül majdnem tejes az egész felső fogsor kivehető de a maradék egy fogam ami le van csiszolva és korona van rá rakva amit úgy oldottak meg hogy beleilleszkedik a kivehető fogsorban van egy üres hely ( már úgy üres hogy belül üres de kívülről egész fogsor) na most ez az egy fogam pár napja mozog. voltam az ügyeleten megnézetni és nekem azt mondták hogy majd később ki kell húzni és nem kell új pótlást csináltatnom hanem be tudják pótolni mert ez a fajta protézis az egyik legjobb fajta.Hihetek az ügyeletes doktornak mert picit tartok tőle hogy újat kell csináltatni ami anyagilag ez megterhelő lenne.Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Dr nő Két hete kaptam teljes felső koronát,már irtam a doktornönek köszönöm a választ.Valamit elszurtak nállam,az egész korona alatt fáj a fogam de csak éjszaka.Vissza mentem az orvosnöhőz, el mondtam a panaszom be ecsetelte és ennyi.A munka dijat ki fizettem ,porcelán fogat kaptam gondolom az árát ismeri a doktor nö ,Az a kérdésem hogy meg szünik afájdalom ,?mert most csináltatnám az alsó fogaimat de nagyon félek.Ez elég el gondolkoztató hogy a pénzemért jó kis fájdalmat kaptam.Tehát a kérdésem meg szünik valaha a fájdalom?és bele merjek kezdeni az alsó fogaim redbe tevésének?
Tisztelt Doktornő/Úr!Kb. 4 éve a felső fogsorom első két metszőfogára és a mellettük lévő egy-egy fogra korona került. Terhességem alatt az egyik metszőfogat ki kellett idegelni. A korona a fogorvosom szerint jól zár, a röntgenfelvétel alapján a fogcsonkok is rendben vannak. Azonban már több hónapja tapasztalom, hogy a kiidegelt fogból a korona alól kellemetlen szag árad, mely megkeseríti a mindennapjaimat. Mindenféle szájvizet kipróbáltam, visszamentem a fogorvosomhoz is megoldást keresve. Ő nem javasolta a korona levételét. Azonban én meg vagyok győződve, hogy a kellemetlen szájszag oka a korona alatt rejtőzik. Fájdalmam nincsen, egyéb probléma a koronával kapcsolatban nem jelentkezik. Mit lehet tenni ilyen helyzetben. Egyedüli megoldást a korona levétele jelenthet?Köszönettel: Szilvia
Tisztelt Doktornő!Nekem az lenne a problémám, hogy már 3 napja kínzó fogfájás gyötör. Voltam fogorvosnál is, úgy volt, hogy kihúzza, de annyira be van gyulladva a gyökere, hogy nem tudta kihúzni. Gondolom az is közrejátszik, hogy mellette nő a bölcsességfogam, de érzem, hogy nem az fáj. A Doktorúr írt fel nekem Dalacin-t, kiváltottuk, de eddig úgy tűnik, hogy nem használ. Már 3 napja nem alszok, és csak addig birom, míg víz van a számban. Fájdalomcsillapító sem használ. Próbáltam jeges borogatást és egyéb módszereket, de sajnos semmi nem vált be. Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy ilyen esetben mi a teendő, a Dalacin a későbbiekben hatni fog e, valamint ha tudna nekem ötleteket adni, hogy mivel csillapíthatnám ezt az elviselhetetlen fájdalmat, azt nagyon megköszönném! Időben elmentem pedig orvoshoz, nem vártam meg, hogy nagyon fájjon, de ez egyre rosszabb. Attól félek, hogy itt a hétvége, és az egészet álmatlanul és szenvedve fogom tölteni, még nem éreztem ekkora fogfájdalmat.Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel B. Kitti
Kedves doktornö!Azt szeretném kérdezni,hogy lehetséges-e,hogy kihuzás után kinö a fog?Nekem régen kihuzták a bal felső leghátsó fogam és egy idö mulva nött oda fog de nem olyan nagy fog mint amilyen volt hanem kisebb.Egy másik kihuzott fog helyén meg egy idö mulva kinött egy kis apro fogdarabka.Voltam azota fogorvosnál már másik fogam kezelésén ,de erre nem mondttak semmit.Köszönöm válazát!
Kedves Doktornő/Doktor Úr! Egyik éjszaka arra keltem, hogy a nyelvem jobb oldala fel van dagadva, valószínűleg be van gyulladva és még a nyelés is problémát okoz. Reméltem, hogy önmagától rendeződik a dolog, így reggel elmentem dolgozni, de már a délelőtti órákban nagyon szenvedtem vele, és a tükörben úgy láttam, hogy a jobb felső 5ös (egyébként 3 éve gyökérkezelt fogam) a nyelv felé eső vége mintha túl éles lenne, talán az bántja a nyelvet. Lementem a cég fogászához, aki a vizsgálat után a jobb felső 6os fogamban kicserélte a tömést, mondván, hogy egy ottani letört darab irritálja a nyelvem. Mivel ezután a nyelvem állapota tovább rosszabbodott, délután elmentem a helyi sürgősségi ellátásra, ahol azt mondták, hogy a betömött 6oshoz ők nem nyúlhatnak, a gyökérkezelt 5ös fogam pedig biztos eddig is ilyen volt, próbáljam nem odadugni a nyelvem. Másnap reggelre a nyelv fájdalma mintha enyhült volna, azonban délután hirtelen éles fájdalom jelent meg a jobb felső ínyemben. Ismét elmentem a helyi sürgősségi ellátásra, ahol egy harmadik orvos panoráma röntgent kért, amin az látszott, hogy a gyökérkezelt fogam mellett nagy „árok” van, valamint szerinte a cég orvosa rosszul tömte be a hatost. Végül úgy döntött, hogy valószínűleg a 6-os fáj, kifúrta a tömést és újra betömte. Ez tegnap volt, egyrészt a beadott injekció helye még most is fáj, másrészt nem akarta jobban lecsiszolni a tömést, így az túl magas és étkezésnél rendszeresen „összekoccan” az alsókkal, valamint a bal oldalamon zárt fogak esetén is van egy kis rés a két fogsor közt. Ezek után tegnap este végre nyugodtan feküdtem le (az elmúlt 2 éjszaka alatt alig aludtam pár órát), de nem tudtam elaludni, ugyanis az ínyemben jelentkező éles fájdalom visszatért! Az 5ös és a 6os fogat kocogtatva nagyobb fájdalmat éreztem az ötösnél. Az arcom feldagadt és az injekció helye is elkezdett fájni. Végül hajnalban nagy nehezen elaludtam, és ma, ugyan az arcom még fel van dagadva és kicsit viseltesnek érzem a területet, az íny fájdalma egyelőre nem jelentkezett. Tehát most: a nyelvem még be van gyulladva egy kicsit, az injekció helye fáj, az ötös fölött az ínyem fájt, most épp nem, az arcom be van dagadva és a hatos tömése túl magas. 3 fogorvos látott eddig, és szinte rosszabbul érzem magam, mint az elején. Ezek után mit lehet tenni? Melyik probléma lehet a tünetek forrása? Nagyon szépen köszönöm a válaszát. KN
Kedves Doktor nő! Jobb alsó hatos fogamat kellett újratömni, mert hirtelen érzékennyé vált és folyamatos tompa fájás jelentkezett. A fogorvos röntgen után azt mondta, hogy a nyelv felőli oldalon frakció van a fogban. A fog felszíne volt csak tömve. A fúrás után nagy részét (elso felének belső felét) elcsiszolta a doktor, hogy támaszt adjon a fog nyelv oldalán hátsó belső részén lévő fraktúrának a kompozit töméssel, másrészt azt mondta, hogy az amalgám tömés alatt volt karies. Nem történt gyökérkezelés. A folyamatos fájás megszűnt, de keményebb ételre harapva még mindig kicsit érzékeny és a hidegre is, bár nem annyira mint előtte. Mit tehetek? Muszáj gyökérkezelni? Mi van ha inkább élek vele, mert attól tartok a gyökérkezelés után hamarabb elromlik. Hozzáteszem naponta 3x mosok fogat, fogzuhany, fogselyem, stb..Üdvözlettel,Peter
Tisztelt Doktornő/Doktor úr!A napokban kellett felső bölcsességfogamat kihúzni szuvasodás miatt.A fogat egy darabban sikerült eltávolítani, a seb szépen gyógyul. A problémám az, hogy a kihúzott fog melletti ínyrész(ami a fogsortól távolabb esik) nagyon fáj, megduzzadt. Olyan érzés, mintha egy másik fog is megbújna a bölcsességfogam mögött az íny alatt, és az fájna. Mi lehet ennek a különös érzésnek az oka, és mit tehetnék azért, hogy minél előbb elmúljon?Válaszát előre is köszönöm.Üdvözlettel:Andó Renáta
Üdvözlöm.—noémi vagy azt szeretném kérdezni hogy a fogam lyukas és lyuk helyén nol kifelé az ínyem nagyon fáj és a nyelvemmel állandóan birizgatom a fogorvostól félek.mit tegyek? miért van ez?
Tisztelt Doktornő!Két napja az egyik fogamról lejött a fogkő..ma reggel arra ébredtem, hogy ahol a fogkő volt az ínyemen egynagy hólyag nőlt amit ha megnyomok vérzik!Nagyon megilyedtem..Kérem válaszoljon, hogy ez mégis mitől alakult ki és mi a teendő??Válaszát előre is köszönöm!